keszthely-punkosdi-regatta-vitorlázás-sailing-hajozashu

Pünkösdi Regatta 2017

Keszthely Yacht Kikötő, Keszthelyi, Keszthely, Magyarország

A Pünkösdi Regatta évek óta a második legkedveltebb és legrangosabb nagyhajós túraverseny, mely nevéhez méltóan ünnep is.

Története nem nyúlik vissza hosszú időkre, mégis az egyik legkomolyabb hagyományokkal rendelkező nagyhajós verseny, egyben a Balaton második legnépesebb mezőnyét vonultatja fel, évről évre 240-300 hajóval.

A TVSK a 70-es évek végén a nyugati Balaton felé vette az irányt, amit különösen a fonyódiak szorgalmaztak: „legyen végre egy verseny, aminek a végeztével nem vár hosszú utazás a saját kikötőbe”! Megszületett a TVSK Kupa gondolata, melyet tettek követtek, s 1978. július 29–30-i időponttal már az MVSZ naptárában is szerepelt a klub versenye.

A verseny 1984-től háromnaposra bővült, a középső napon, Fi Jancsi ötlete alapján az Öböl Kupa került megrendezésre a keszthelyi Helikon SC közreműködésével. A futam után a felejthetetlen „Ládagyári” bulik színesítették a programot. Az emelkedő számú résztvevő egyre nagyobb rangot biztosított a versenynek, amelyből hamarosan Balaton Kupa futam lett. A verseny időpontja addig is többször egybeesett pünkösddel, így 2002-től már Pünkösdi Regatta néven került kiírásra.

A Pünkösdi Regatta évek óta a második legkedveltebb és legrangosabb nagyhajós túraverseny, mely nevéhez méltóan ünnep is. Immáron évek óta a Balatonföldvár-Keszthely (I. futam), Keszthely-Szigliget-Zala torkolat-Keszthely (II. futam) és a Keszthely-Fonyód-Ábrahámhegy (III. futam) útvonalon rendezzük a versenyt. A több mint ezer vitorlázó és 300 hajó egy teljes hosszú hétvégét együtt tölt, mely a versenyszellemen túl a közösséghez való tartozás érzését is erősíti. A rendezvény színvonalát Keszthely városának támogatása, a versennyel párhuzamosan futó, folyamatos fejlesztéssel színesedő programok emelik.

Keszthely Yacht Kikötő, Keszthelyi, Keszthely, Magyarország

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!