Kelen Tihany Balatoni Hajozasi Zrt Szemelyhajozas Hajojegy Setahajo HAJOZASHU Naplemente Dron

500.000 utas a balatoni személyhajókon, rekordév várható

fotó © HAJOZAS.HU

A főidényi hajózási szezon idén egészen augusztus 26-ig tart a sűrített menetrendi járatokkal, valamint a színes séta- és programhajó kínálattal.

A kompközlekedés esetében pont három héttel ezelőtt megtartott ünnepséghez hasonlóan, a személyhajózás esetében is jeles alkalomra került sor a BAHART siófoki hajóállomásán. A társaság vezetése 2018. augusztus 7-én délután köszöntötte FÉLMILLIOMODIK személyhajó utasát.

Kedd délután 16 órakor érkezett meg Siófokra a Siófok katamarán nevű hajó, a fedélzetén összesen több, mint 170 utassal. A hajón utazók közül sorsolással döntötték el a BAHART munkatársai, hogy ki lesz a szerencsés nyertes. Szabó László Gábor és családja Szécsényből érkezett családi nyaralásra a Balaton déli partjára. A szerencsés család Kollár József vezérigazgatótól vehette át azt az 50.000 Ft-os BAHART Joker Kártyát, mellyel jövő év végéig bármikor további hajós élményeket szerezhetnek akár barátaikkal is kiegészülve a BAHART menetrendi, program- és sétahajóin vagy akár az év minden napján üzemelő balatoni kompokon.

 Bizakodók vagyunk a teljes hajós szezon eddigi alakulása alapján, hiszen az üzleti tervünkben rögzített előzetes várakozásokat is felülmúlva teljesít egyelőre a társaság két kiemelt üzletága, a személyhajózás és a komp ágazat is. Összességében már több, mint 1,3 millió utast szállítottak a személyhajók és kompok idén!

Szántódrév, fotó © HAJOZAS.HU

A RÉV üzletág esetében az elmúlt hétvégén az utasszám meghaladta ugyanis a 800.000 főt, így akár az is elképzelhető, hogy ismét rekordszámú utast szállítanak a kompok a Balaton két partja között idén.

A személyhajózás tekintetében a növekedés mértéke a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva szintén biztató még annak ellenére is, hogy az augusztus elején beköszöntött kánikula alapvetően nem kedvez a hajózásnak. A települések közötti menetrendi járatokon összességében még így is 15.000 fővel többen utaztak eddig az év során.

Az elsősorban idegenforgalmi célokat szolgáló séta- és esti programhajózásban összességében közel 19%-os emelkedést mutatnak a jelenlegi számok a tavalyihoz képest. Kiemelkedően teljesít idén a sétahajózás nagyságrendileg 28 %-os utasszámnövekedéssel, de 30%-os emelkedést regisztráltunk eddig a családoknak szóló varázshajószolgáltatás esetében és 10%-os többletet a bulihajók vonatkozásában. – összegezte az aktuális forgalmi adatokat a társaság vezérigazgatója, Kollár József.

A Balatoni Hajózási Zrt. személyhajóival a legforgalmasabb napokon akár 20.000 utast is szállít a Balaton egészét tekintve.

Az átlagos napi utasszám a nyári kiemelt időszakban nagyságrendileg 10.000-13.000 fő. A legkedveltebb járatok továbbra is a Siófok-Balatonfüred-Tihany háromszögben, illetve a Fonyód-Badacsony útvonalon közlekednek.  Számos további kikötőnk forgalma emelkedett az előző évhez képest, ezek között említhetjük Balatonmáriafürdőt, Balatonföldvárt, Keszthelyt is.

Az idei augusztus még számos hajós programot kínál a Balatonra érkezőknek. A korábbi évek tapasztalatai alapján a BAHART idén meghosszabbította a hajózási főidényt, így egészen augusztus 26-ig biztosítja a sűrűbb menetrendi közlekedést, és a teljes programhajó kínálatot az érintett kikötőkben.

A főidényt követően, 2018. szeptember 8-án a két összekötött komp fedélzetén Ákos ad majd minden bizonnyal felejthetetlen koncertet.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!