Balaton – 90 éves a Csobánc Nosztalgiahajó

90 éves a Csobánc Nosztalgiahajó, fotó © Balatoni Hajózási Zrt.

Különleges tortával köszöntötte a BAHART a 90 éves CSOBÁNC nosztalgiahajót a balatonalmádi kikötőben!

A Balatoni Hajózási Zrt. által üzemeltetett Csobánc nosztalgiahajó 2017-ben ünnepli 90. születésnapját. A BAHART méltóképp emlékezett meg e jeles évfordulóról 2017. augusztus 16-án a balatonalmádi hajóállomáson.

90 éves a Csobánc Nosztalgiahajó, fotó © Balatoni Hajózási Zrt.

A Csobánc nosztalgiahajót az utóbbi évek a Balaton keleti medencéjéhez kötik, hiszen a főidényben Balatonkenesén, Balatonalmádiban és Csopakon sétahajóztatja az utasokat. Tavasszal és ősszel pedig a balatonfüredi kikötőben vendégeskedik a patinás nosztalgiahajó. A hajó csaknem egy százados múltja során sok emlékezetes eseményt élt meg.

1927-ben építették Budapesten és egyből a Balatonra került a vastesttel, tikkfa borítással, elektromos világítással – akkori mércével luxuskivitelben – készült hajó, mely a Balaton első diesel motoros hajója volt. A Badacsony környéki úri közönség kedvelt hajójaként szelte a tó vizét a század közepén és a mai napig kedvelt tagja a BAHART flottának.

1945. március 26-án a visszavonuló német csapatok felrobbantották. A hajót még abban az évben kiemelték a vízből, és a helyreállítását követően a Balatoni Hajózási Vállalat, majd 1955-től a MAHART tulajdonában működött. A múltat idézi a 60 fős motoroson a kormányállásban díszelgő eredeti rézborítású iránytű, valamint a hajó orrészében álló harang.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!