koroshegyi-volgyhid-balaton-m7-hajozashu

Gyorsabban odaérhetünk vitorlázni a Balatonra gépkocsival

fotó © Gellért Photography

Könnyebben elérhető lesz gépkocsival a Balaton északi partja, miután tavasszal átadják a 8-as út várpalotai elkerülő szakaszát, valamint ha megépül az R76-osnak az M7-est Keszthellyel összekötő szakasza.

Ennek kivitelezőjét a közelmúltban hirdette ki az állami beruházó NIF.

Jelentős járműforgalmat vihet majd el az M7-esről a zsúfolt nyári hétvégéken, ha átadják a várpalotai elkerülőt a 8-as úton.

Székesfehérvártól Veszprémig kétszer két sávos, osztott pályás úton haladhatnak a gépkocsik.

Az átadás néhány hónap múlva – az eredeti tervek szerint márciusban –, még a nyári szezon kezdete előtt megtörténhet. – írja a Magyar Idők.

Balatonfürednek, valamint több más északi parti településnek egyre nagyobb a vendégforgalma, nagy könnyebbséget jelent a főváros felől érkezőknek, hogy már Székesfehérvárnál letérhetnek a túlzsúfolt M7-esről.

A Várpalotát elkerülő kilenc kilométeres négysávos út két ütemben épül. A város déli határánál az első ütemet, míg Várpalotától délnyugatra a második ütemet kivitelezi a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. konzorciuma.

Várpalota a 8-as út Székesfehérvár és Veszprém közötti szakaszán fekszik, ez a 28,8 kilométeres útvonal a tervek szerint 2018 végére válik teljes egészében kétszer két sávos gyorsforgalmi úttá.

A balatoni sztrádázás szűk keresztmetszete továbbra is az M7-es Budapest–Siófok szakasza marad a nyári hétvégéken, az út háromsávúsítása (a fővárostól Siófok irányában) egyelőre nincs a kormány napirendjén – nyilatkozta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárától.

Jó hír a Balaton északi partjának nyugati településeit gyakran felkeresőknek, hogy az R76-os részeként Keszthelyt is bekötik a gyorsforgalmihálózatba.

Az út a Keszthelyt és Hévízt elkerülő 71-esbe torkollik, amely végigfut a tó északi oldalán, így könnyebbé teszi az elérést az M7-es irányából.

A Közbeszerzési Értesítőben a közelmúltban megjelentek szerint az R76-os gyorsútnak az M7-es autópályától Fenékpusztáig tartó 8,6 kilométeres szakaszát a Strabag építi meg.

A 38,8 milliárd forintos beruházás során az M7-es holládi csomópontja és Fenékpuszta között Battyánpusztát és Balatonszentgyörgyöt elkerülve épül meg új nyomvonalon. Az eddig használt 76-os főút a lassabb járművek, illetve a helyi forgalom számára továbbra is elérhető marad.

A most felépülő szakaszon körforgalmú csomópontot építenek az M7-es holládi csomópontjánál, fel- és lehajtó épül 75101 jelű út keresztezésé­ben, és Balatonszentgyörgynél szintén csomópontot alakítanak ki a 7501-es út keresztezésében a 76-os főúthoz.

Összesen kilenc felüljárót és két aluljárót adnak át. Ahogy azt korábban megírtuk, a leendő zalaegerszegi tesztpályához kapcsolódva az R76-ost okosútként fogják kialakítani – erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt a tesztpálya tervezői szerződésének aláírásakor. Az útszakasz adatokat gyűjt majd a környezetéről, a forgalomról, és továbbítja az intelligens járműveknek.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!