Nem engedélyezik a siófoki vitorláskikötő építését a hatóságok

A Siófok-szabadifürdői Aranypart szabadstrandon 99 férőhelyes magánjachtkikötőt építene a Divinus Befektetési Alapkezelő Zrt.

Lezárult az előzetes engedélyeztetési eljárás, a határozatból pedig kiderül, hogy

táj- és természetvédelmi szempontból a tevékenység környezetvédelmi engedélyezését kizáró ok merült fel, így a tevékenység kérelem szerintimegvalósítására engedély nem adható.

A határozat lényege, hogy az építéssel teljesen át kellene tervezni a kikötőt, mert a jelenlegi elképzelések szerint balesetveszélyes lenne, ráadásul nem illeszthető bele a balatoni kultúrtájba.

Elsőfokon így elutasították a magánjachtkikötő építését, január 21-ig a Divinius érdekkörébe tartozó Divinus Yacht Club Kft. fellebbezhet.

A kikötő ellen komoly tiltakozások kezdődtek, Facebook-oldal jött létre azért, hogy az egyik utolsó érintetlen partszakaszt megvédjék, a Szabadstrand Megóvó Baráti Kör pedig peticiót indított és több mint negyven beadvánnyal kereste meg a hatóságokat és minisztériumokat.

Az eredetileg 184 férőhelyesre tervezett kikötő esetében kötelező lett volna környezeti hatástanulmányt készíteni, 99 férőhelyeset viszont enélkül tervezhetnek a Natura 2000-es területen. A kikötőt a szabadstrand előtti tómederben akarják kialakítani, 18400 négyzetméteren. (via 24.hu)

Látványtervek:

A “Balaton mindenkié” mondta a közelmúltban Lázár János.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!