mohacs-kikoto-kozforgalmu-uj-kikoto-epites-duna-dunai-hajozas-szemelyforgalom-hajozashu

2018-ban kezdik építeni Mohácson az új kikötőt

Várhatóan 2018 első felében kezdődik a mintegy 5 milliárd forintos beruházással Mohácson felépülő új kereskedelmi kikötő kivitelezése.

A két hajóállásosra tervezett létesítmény 330 méter hosszú partfallal épül meg. – mondta el a Duna-parti város polgármestere az MTI-nek.

Szekó József (Fidesz-KDNP) közölte: az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) finanszírozott beruházás támogatási szerződését a közelmúltban írták alá.

Az új kikötő megvalósíthatósági tanulmánya elkészült, a közbeszerzési eljárás előkészítés alatt van, a kivitelezőt jövő nyárra – legkésőbb augusztusra – kiválasztják – tette hozzá.

A polgármester tájékoztatása szerint a nyertes cég feladata lesz a már meglévő tendertervek alapján a kiviteli terv elkészítése. Az építkezés várhatóan 2018 első felében indul, és a tervek szerint 2019 közepére fejeződik be.

A konténerek és darabáru rakodására alkalmas új közforgalmú kikötőn keresztül a baranyai és a dél-dunántúli régió vállalkozásai könnyebben juttathatják majd el termékeiket a világpiacra.

A két hajóállásosra tervezett létesítmény 330 méter hosszú partfallal épül meg. A kikötőt megfelelő közúti és vasúti csatlakozással, és 20-40 lábas konténerek mozgatásához szükséges darurendszerrel is ellátják.

Az IKOP pályázati keretéből nyert 4,75 milliárd forintos forrás mellé Mohács önkormányzatának 300 milliós önerőt kell biztosítania.

A beruházás nyomán 15-30 új munkahely jöhet létre a városban.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!