esztergom-parkany-komp-duna-fejlesztes-hajozashu

Új komp Esztergom és Párkány között

Az 1,1 milliárd forintos beruházással megszűnt az Esztergom és Párkány közötti áruszállítás fő akadálya, mert a komp a legnagyobb kamionok átkelését is lehetővé teszi.

Határon átnyúló együttműködésben készült teherkompot adtak át pénteken Esztergom és Párkány között. A komp átadása újabb fontos állomása Magyarország és Szlovákia stratégiai szövetségének. Mindkét kormány azon dolgozik, hogy a következő években számos hasonló eseményre kerüljön sor – mondta köszöntőjében Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára. Érsek Árpád, a Szlovák Köztársaság közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési minisztere tolmács nélkül elmondott kétnyelvű beszédében kijelentette, hogy “jó úton járunk” majd hozzátette, “kívánatos lenne, ha minden húsz kilométeren lenne valamilyen átkelő a két ország között, amelyek közelebb hoznák egymáshoz a szomszédos régiókat”.

Völner Pál, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a beruházás fellendülést hoz Esztergom és Párkány térségének. Arra kérte a térség vezetőit, hogy folytassák további átkelők építését, mert ezek mindkét országnak előnyt biztosítanak. Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója ismertette, a teherkomp napi százötven-kétszáz kamion átkelését teszi lehetővé a szlovák és a magyar oldal között. A legközelebbi – kamion átkelésére alkalmas – hidak, a komáromi Erzsébet-híd és a budapesti Megyeri-híd negyven-ötven kilométerre fekszenek. Az Esztergomtól mintegy másfél kilométerre nyugatra megépült átkelőn tizenöt perc alatt jutnak át a túlpartra a kamionok. Egy időben két komp közlekedik, az Árpád és a Han Kardam nevű hajók terhelhetősége ezerötszáz tonna, rakfelületük ezernyolcszáz négyzetméter, szállítási kapacitásuk huszonöt darab negyventonnás kamion.

A fejlesztés a magyarországi 11-es főút és a szlovákiai 63-as főút között teremt közvetlen kapcsolatot. Hozzájárulhat ahhoz, hogy a 11-es út közúti áruszállításának jelentős része egy többféle szállítási módot kombináló logisztikai központ segítségével vasútra vagy vízre terelődjön. A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében befejezett fejlesztés vezető partnere a NIF Zrt. volt és a Kolpingova rodina Stúrovo n.o. volt a partnere a projektben.

MTI Fotó: Krizsán Csaba

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!