Gyerekeket kellett menteni a Fertő tóból, nem működött a viharjelző

12-14 éves gyerekeket kellett menteni kenukból, kajakokból úgy, hogy semmiféle (egyébként kötelező) mentőfelszerelés nem volt náluk.

Vasárnap többeknek nem sikerült észrevenni, hogy egy viharfelhő közeledik a Fertő tó fölé – osztotta meg Facebook oldalán a Fertő Tavi Speciális Kutató és Mentő Vízipolgárőrség.

A felhő képződés már délelőtt 11 órakor látható volt és az is, hogy nem kis vihar várható belőle. Ennek ellenére 12-14 éves gyerekeket kellett menteni kenukból, kajakokból úgy, hogy semmiféle (egyébként kötelező) mentőfelszerelés nem volt náluk. Az utolsó kísérőjük már evezni sem tudott, csak forgatta a szél vízen, amikor már a szakadó esőben és a viharban visszaértek hozzá a Vízipolgárőrség emberei a nádas szélére a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség mentő motorosának biztosítása mellett.

A bajba jutottak csak részben tehetők felelőssé, mivel az Osztrák oldalról vezérelt viharjelzést azon a napon “elfelejtették” bekapcsolni – tudatta a Vízipolgárőrség.

Amikor a Mörbisch vízi színpad melletti jelzőfény már a közvetlen viharveszélyt jelezte, a Fertőrákosi öbölben levő lámpát még csak be sem kapcsolták.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!