Fotó: Hajdú Péter Facebook

Apás napot tartott Hajdú Péter a gyerekekkel – Nézze meg, milyen szuper helyre mentek

Eljött a tavasz és a jó idő. Hajdú Péterrel kirándulni vitte gyerekeit az apás hétvégén.

A műsorvezető fiával és lányával a Dunán csónakázgatott a szép időben.

Fotó: Hajdú Péter Facebook

Kecske sziget

A Kecske-sziget a Szentendrei-sziget két ágának legnagyobb területű szigete volt valamikor régen. És mint ilyen komoly értékkel bírt. Olyannyira, hogy egy 1318-as oklevél is megemlíti. Ekkor a veszprémi püspök a Kecske-szigetet és egyéb rosd-szigeti (így hívták régen a Szentendrei-szigetet) birtokait elcseréli Károly Róbert királlyal, aki a Csák Mátétól alig négy éve elfoglalt Visegrád vár uradalmához csatolja.

A középkor folyamán a Szentendrei-sziget északi része még sokkal sűrűbb településhálózattal rendelkezett. Tótfalu és Kisoroszi mellett a Pankúti-dombokon állt Szentpéter, Váccal szemben Torda és valamivel északabbra Szentgyörgy. Dunabogdánnyal szemben pedig Bogdánréve. Szentpéter és Torda minden bizonnyal templomos helyek voltak, néhány papjukat név szerint is ismerni. A török dúlás révén helyrehozhatatlan károkat szenvedett a Szentendrei-sziget településhálózata és az elpusztult falvak lakossága Tótfaluba költözött olyannyira felduzzasztva a lakosságot, hogy 1686-ban még Ceglédnél is többen laktak itt.

A Kecske-szigetről az első komolyabb leírás 1826-ból származik, Melczel János mérnök tollából, aki a Duna Mappáció felmérés keretében készítette el jegyzeteit. A nyelvújítás kora előtti magyar hidrológiai szakszöveg már-már irodalmi kuriózumnak számít:

“A Totfalussi kissebb Duna ágát adja elő ezen Tábla a Tekintetes Pest Vármegyében helyheztetett Kamaralis faluk’ Bogdán és Tótfalu határain. Ezen Duna ága itt is a hajókázásra igen alkalmatos, elég magas tiszta és erös partjai és mély agya van, a jobb partján pedig jó vontató út vezet. Sem a nagy sem a kis viz’ állapotja akadályoztatja ugyan a hajokazást, de nagy árvizkor a lapossabb partokon gázoltatni, és az ezen a Táblán alól és felöl több fokokon által usztatni kell; melly okok miatt a hajok inkabb a Wátzi Dunára kerülnek. Leg kissebb vizkor pedig a Ketske Sziget elött valo nagy kerek lapos zátony annyiba akadályos, hogy a hajoknak tavol a vontato erötöl a keskeny sebjén hirtelen kanyarodni kell, a viz’ sebje a felsö Tábla végén a Duna közepét tartja, alább a Ketske sziget felé hajlik onnan pedig a kerek zátonyt meg kerülvén a jobb part alá fordúl. A Jobb Duna partja a felsö Tábla végén alatson, meredek de nem szakadozó, iszapos agyaggal elegyes földböl álló. Alabb a jobb Duna partja magassabb a leg nagyobb viznél, meredek, keveset szakadozó, iszapos karajú fekete homokos agyaggal vegyes földből álló. Azon alol a jobb Duna partja közepszerü magassagú, meredek, keveset szakadozó, iszapos karaju, barna homokos agyaggal vegyes földböl álló, a nagy árviztöl tsak a közel lévő partos földekig öntödik el.

A vár hely alatt a jobb Duna partja alatsonabb, meredek de nem szakadozó, iszapos agyaggal vegyes földböl álló. A jobb part mellett való Földeken hoszszan tartó partok vannak, mellyek közott a nagy ár viznek járása van. A bal Duna parttol egy keskeny ág által el választva van a ketske sziget, mellynek észak kelleti partja meneteles bokrokkal és náddal be nött, barna agyagos földböl álló. A mellette való partos föld a leg nagyobb vizzel egyeránt magos, a déli part felé ereszkedik. A ketske sziget déli partja alatson kis helyen szakadozó többnyire bokrokkal és náddal be nött, barna agyagos földböl álló. A bal Duna partja ezen a Táblán tsak a ket kelleti szegleteken jelenik meg, mellynek felsején a bal Duna partja meredek de nem szakadozó, barna agyagos földböl áll; az alsó szegletén való bal Duna partja meredek szakadozó közepszerü magassagu, barna homokos agyaggal vegyes földböl áll.”
Melczel János, Tótfaluba den 25t Juny 1826

Eszerint a Kecske-szigeten kétszáz éve nem nőtt más mint bokor meg nád. Melczel János leírása elsősorban a hajózás tükrében részletezi ezt a Duna-szakaszt, leírja a kisvízi meder zátonyait és ismerteti a parti vontatóút paramétereit. Valamint érinti a “vár hely alatt” kifejezésben a – mai napig feltáratlan – jobbparti római erőd romjait, melyet akkor már 1400 éve nem Cirpinek hívtak. Átellenben a Pankúti-dombok legmagasabb pontján is állt egy római őrtorony, régészek feltételezése szerint közöttük fahíd ívelt át a Dunán.

Szigorúan őrzött szigetek

Aki ma látogatna el a szigetre komoly akadályokba ütközik. Mivel a Duna-Ipoly Nemzeti park része, ráadásul szigorúan védett vízműterület az egész, az illetéktelenül belépő az agyonlövést kockáztatja. Sorompó, betonakadályok, tábladzsungel, vasfüggyöny-szerű kerítés, őrtorony – az osztrák határ nézhetett így ki 1957-ben. Pedig ez csak a Kecske-sziget, mely már régóta csak nevében sziget.

A Szentendrei-Duna folyamkilométer számozása szerint a 25,5-23,0 fkm között elterülő Kecske-sziget déli csúcsát alaposan átalakította a folyószabályozás.

Az itt kialakult sekély öblözet kapott egy T-sarkantyút, melynek következtében jelentősen szűkült a meder. De legalább a kirándulóhajók elférnek a kimélyült mederben. Azóta felnőtt ebben a feliszapolódott Duna-mederben egy terebélyes ártéri füzes. A T-sarkantyút szinte teljesen benőtte az erdő egy rövid szakaszt leszámítva, mely az alábbi képen látható. Ez most a vízimadarak kedvenc megfigyelőhelye. Ez a folyópart a legszemetesebb, a kanyargó Duna sodrása itt teszi partra először a Szentendrei-Dunába jutott hulladékot.

Érdemes szót ejteni a Kecske-sziget kialakulásáról, ugyanis kifejezetten szokatlan vízrajzi helyzet következtében bukkant elő. A Szentendrei-sziget nyugati csúcsa osztja két ágra a Dunát. Ez egy ősi pleisztocén kavicsból felépülő szigetmag, melyből több is van a szigeten. Későbbi korokban homokot fújt rájuk a szél tovább emelve őket. Közöttük a jégkorszak végén fonatos vízhálózatot hozott létre a Duna. Fattyúágak, zátonyok, szigetek váltakoztak sűrűn. Később ez a bonyolult rendszer fokozatosan egyszerűsödött. Árvizek alkalmával azonban a régi medrek újra életre keltek. Valahol Verőce táján szakadt ki egy ilyen mellékág a Váci-ágból. Követte a Kisoroszi szigetmag észak-keleti peremét, aztán egy másik szigetmag dél felé térítette. A Kecske-szigetnél ért át a Szentendrei-Dunába. A szigetről kimosott anyag pedig a Kecske-szigetet építette fel.

Azonban nem csak a Váci-ágból volt átjárás a Szentendreibe. Létezett átfolyás a másik irányban is. Éppen a Kecske-szigetnél ágazott ki az ún. Nagyárok (árokként nem, de dűlőnévként fennmaradt), mely szinte a sziget tengelyével párhuzamosan haladt egészen Sződligetig, ahol az elpusztult Somos csárdától délre ömlött bele a Váci-Dunába. A Nagyárok ma már nem szállít vizet, nagyrészt beszántották. Térképeken azonban könnyű felismerni, a váci révhez vezető úttól délre szabályos ültetett nyáras jelöli.

Forrás: dunaiszigetek.blogspot.hu