komp-balaton-kossuthkomp-balatoni-hajozasi-zrt-tihany-szantod-rev-hajozashu

100 millió forintból újul meg a Kossuth komp

Mintegy 100 millió forintból újul meg a több mint ötven éves Kossuth komp. Nem ez azonban az egyetlen beruházás, amelyet a közeljövőben megvalósít a Balatoni Hajózási Zrt.

A cég céljai közt szerepel a flotta színvonalának emelése, a kikötők bővítése valamint további infrastrukturális fejlesztések is.

Gőzerővel dolgoznak a Balatoni Hajózási Zrt. telephelyén. A jubileumi 170. hajózási szezon már véget ért, a munka nem áll meg. A szakemberek megkezdték ugyanis a hajók felkészítését a következő évre.

Veigl Gábor értékesítési igazgató, Balaton Hajózási Zrt.:


Ilyenkor ősszel a hajókat természetesen leszereljük és a kisebb javításokat elvégezzük. Azonban ezek mellett a kisebb fejlesztések mellett több nagyobb volumenű fejlesztésbe is belekezdtünk. A Nemzeti Regatta a jövő szezonra fog elkészülni, itt egy teljes mértékben újjáépített komplett személyhajóról beszélünk.

A Kossuth Komp a négy kompunk egyike is megérett a felújításra.

A több mint ötven éves monstrum korszerűsítését 100 millió forintos saját forrásból valósítja meg a Balatoni Hajózási Zrt. Megújul a gépészete az elektromos hálózata, például új generátorokat fog kapni. Másrészt a hajó felülete a gépkocsi parkolók helye vagy éppen az utasbarát intézkedések a lépcsők, kerékpártárolók, vagy éppen a wifiszolgáltatás kiépítése fog megtörténni.

Ezek a fejlesztések is hozzájárulnak ahhoz, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. még színvonalasabb szolgáltatást tudjon nyújtani az utasoknak.

A cég egyébként idén rekordokat döntött, a kompokon ugyanis 1 milliónál is többen utaztak, míg a személyhajókon mintegy 720 ezer utast szállítottak. Ezeket a számokat javíthatják a fejlesztések, amelyek idén önerőből 800 millió forintot fordít a társaság. Emellett a Balatonra szánt fejlesztési keretből még további négymilliárd forintra számíthat a Bahart Zrt.

Fotó: Balatoni Hajózási Zrt.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!