leallat-kompkozlekedes-mohacson-duna-jegzajlas-hajozashu

Leállhat a komp Mohácson a jég miatt

A rendkívüli hidegben egyre erősödik a jégzajlás a Dunán, Mohácsnál vasárnap reggel már a folyó ötven százalékát borították jégtáblák. A kishajó már nem közlekedik, a komp ugyan még jár, azonban elképzelhető, hogy szüneteltetni kell a révátkelést.

Szinte egyik óráról a másikra indult meg a jégképződés a Dunán: a folyó magyarországi szakasza szombaton még jégmentes volt, vasárnap reggelre azonban már a vízfelület mintegy felét borították jégtáblák.

A rendkívüli hideg tovább tart az előrejelzés szerint, így a jégképződés várhatóan erősödik. Mindez a hajóforgalmat is érinti.

Csóka István, a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. hajózási üzletág-vezetője a Mohácsi Újság.hu érdeklődésére elmondta, az éjszakai kishajó-járatokat már leállították a jegesedés miatt.

A komp egyelőre még jár, azonban a helyzet óráról-órára változik. Folyamatosan figyelik a zajlást, s ha úgy ítélik meg, hogy az veszélyezteti a hajó közlekedésének biztonságát, leállítják a révátkelést.

Az érdeklődők a 69/330-132-es és a 311–129-es telefonszámokon kaphatnak felvilágosítást az aktuális helyzetről.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!