A hajósok védőszentjére emlékeztek Mohácson

fotó © Dittrich Éva / mohacsiujsag.hu

Nepomuki Szent Jánosra, a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentjére emlékeztek színes programokkal szombaton és vasárnap Mohácson.

A Duna-parti város hajósai, halászai és az egykori vízimolnárok utódai máig ápolják a szent legendáját és őrzik a kultuszához kapcsolódó hagyományokat.

Szombaton egészen kora estig tartó szomszédünnepet rendeztek, amelyet játszóház, kézműves foglalkozások és sétakompozás kísért, illetve városnéző kisvonat is várta a résztvevőket.

A közönség szórakoztatásáról mások mellett a Kiskata zenekar, Molnár György harmonikaművész és a Duna-parti város tamburaiskolájának összevont együttese gondoskodott.

Nepomuki Szent János szobornál 17 órakor tartottak liturgiát.

A program leglátványosabb részeként sötétedés után a helybéli “vízen járók” fáklyákkal kivilágított és feldíszített hajóikkal a Sokác-révtől végigereszkedtek a Duna városi szakaszán.

Közben vízre bocsátják az apró fényű úszógyertyákat, az úgynevezett Jánoskákat.

Az estet tűzijáték, majd utcabál zárta; a vasárnap szabad tüzű ételek főzésével és lakomával végződtek a programok.

A XIV. század második felében élő Nepomuki Szent János Prága érseke és IV. Vencel cseh király feleségének gyóntatója volt.

Az uralkodó a Moldva vizébe vettetett, mert a király követelésére sem szegte meg a gyónási titoktartás kötelezettségét.

Kultuszát számos magyar településen ápolják, szobrai patakokat, folyókat átívelő hidakon vagy azok közelében állnak.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!