szolovitorlazas-vitorlazas-balaton-hajozashu

Szólóvitorlázás – Keszthely Kenese 2016.06.11

A Keszthely Kenese Szóló vitorlás verseny ez évben 2016 június 11.-én kerül megrendezésre. A KEREKED vitorlás klub mint a verseny rendezője idén kilencedik alkalommal rajtoló versenyen is nagy hangsúlyt fektet a versenyzők biztonságára.

Ezt szolgálják a kísérő motorosok, a részt vevő hajókban elhelyezésre kerülő nyomkövető szondák, (melyek segítségével az érdeklődők távolból is követhetik a versenyt) továbbá a Vizimentők Magyarországi Szakszolgálatának szektoros felügyelete.

A Keszthelyi Yacht (volt Főnix) kikötő ismét várja a résztvevőket már pénteken június 10.-én a felmérésre és a ráhangolódásra. Befutó a Kenesei BFYC kikötő előtti vízterületen, majd vasárnap az eredményhirdetés 11 00-kor ugyan ebben a kikötőben.

A kiírás a www.kereked.hu weblapon megtalálható. Nevezni a szintén mellékelt űrlapon lehet. Kereked Vitorlás Klub.

Emlékidéző a tavalyi, 2015-ös versenyről:

2015-ben kitűnő idő, 5-6 Beaufort erejű szél fújt. Ennek megfelelően rekordidőt ért el a győztes Varga Lajos. A mezőny 9 órakor rajtolt Keszthelynél, és mivel Lajos a Nelson 8m Pro-t  vezetve 13 óra 36 perckor befutott a kenesei célba, az új pályrekord 4 óra, 36 perc, 3 másodperc.

Második helyen a Kolibri Flaar 26-os érkezett a célba közel negyedórával később, Fazekas Lászlóval a fdedélzetén. Harmadik Matlaszkovszky Miklós lett Melges 24-esével. A 10 méteres nyitott kategóriát az abszolút 5. helyen befutó Lábady Balázs nyerte.

Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Kékszalag.hu

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!