Vitorláztak az új év első napján Szegeden a Tiszán

Szegeden a vitorlázást, a vízi sportokat kedvelők az új év első napján mindig találkoznak, hogy vitorlásra, kajakba, kenuba, sárkányhajóba, kishajóba ülve vízre szálljanak, abban bízva, hogy az egész évük hasonlóan telik majd.

Kipper Györgytől, az esemény szervezőjétől megtudtuk, hogy a szegedi vitorláskikötőbe érkezőket újévi malacsülttel, hurkával, kolbásszal, forralt borral és forró teával várták. A hajósoknak idén nem volt nehéz dolguk, legalábbis ami a folyót illeti. Ugyanis jégnek, jegesedésnek nyoma sem volt, így aki csak akart, minden különösebb gond nélkül vízre tudott szállni.

Az idei Víz-Partyn is vegyes társaság gyűlt össze, az egészen fiatalokon át a középkorúakig mindenki megtalálta a magának való hajót, vízi járművet. A rendezvény most is sikerrel zárult, a hajósok pedig már minden bizonnyal készülnek a 2019-es január elsejére, hogy újra a vízen köszönthessék az új évet. (delmagyar.hu)

Török János fotói:

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!