Benghazi Libia Port Harbour Kikoto Ujranyitas Harcok HAJOZASHU

3 év után újranyitották Benghazi kereskedelmi kikötőjét

Hivatalosan újranyitották vasárnap a kelet-líbiai Bengázi kereskedelmi kikötőjét, amelyet a fegyveres csoportok közötti harcok miatt kényszerültek három évvel ezelőtt bezárni.

A megnyitóünnepségre egy tartályhajó fedélzetén Bengáziba érkezett Abdalláh asz-Száni miniszterelnök, a Tobrukban székelő, a nemzetközi közösség által elismert líbiai kormány vezetője.

A kikötőből nem szállítanak kőolajat, viszont importálnak gázt és egyes kőolajtermékeket, valamint vegyes rakományt. A szállítások költségét a kikötő újranyitása után csökkentik.

Ma megnyílt Bengázi kikötője, és egy tartályhajó megérkezett Tobrukból. Ezzel azt üzenjük a világnak, hogy a kikötő biztonságos, és készen állunk a tartályhajók fogadására” – jelentette ki Abdulazim al-Abbár, a kikötő igazgatója.

Bengázi kikötőjét, akárcsak repülőterét 2014-ben zárták be a Líbiai Nemzeti Hadsereg parancsnokához, Halifa Haftár tábornokhoz hű fegyveresek, illetve az iszlamisták és más ellenzéki erők szövetsége között kitörő harcok miatt.

Haftár tábornok július elején bejelentette, hogy győzött, bár elszigetelt összetűzések továbbra is voltak. A bengázi repülőteret július közepén nyitották meg újra.

Líbia Moammer Kadhafi elnök 2011-es megbuktatása és megölése után káoszba süllyedt, amelyből azóta sem volt képes kikászálódni. Az észak-afrikai országnak jelenleg két kormánya és parlamentje van, a Tobrukban székelő, az ENSZ által támogatott nemzeti egységkormány és a Tripoliban működő, a nemzetközi közösség által el nem ismert iszlamista Általános Nemzeti Kongresszus.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!