hms-illustrios-hadihajo-hajozashu

Nem tudták megmenteni a híres brit hadihajót

A HMS Illustrious Máltán, Fotó: LA(PHOT) Dean Nixon / Navy News/Crown

Utolsó útjára indul a brit repülőgép-hordozó, a HMS Illustrious. A hajó szerdán hagyta el Nagy-Britanniát, és egy Törökországban lévő hajótemetőbe igyekszik.

A hajó sorsa az utolsó pillanatig nem volt egyértelmű, mert sokan múzeummá szerették volna alakítani. A Lustynak, vagyis életerősnek is becézett hajót pont nem tudták bevetni 1982-ben a Falkland-szigeteki háborúban. Már ekkor is politikusok vitáinak kereszttüzébe került, túl nagynak és drágának tartották.

Az Illustrious a testvérhajója volt a sokkal híresebb HMS Invincible-nek. Ez utóbbi a Falkland-szigeteki háborúban is szolgált, és a Vadászat a Vörös Októberre című filmben is halhatatlanná tették.

A 210 méter hosszú, 36 méter széles HMS Illustrious 32 évig szolgált, 2014-ben vonták ki a forgalomból. Az ország védelmi minisztériuma megpróbálta múzeumhajóvá alakíttatni, de nem sikerült. A törököknek 2,1 millió fontért adták el.

November közepén még volt egy közösségi kísérlet, hogy megmentsék a hajót, 15 millió fontot akartak összeszedni erre. De addigra már megköttetett az üzlet a török hajófeldolgozó céggel, nem lehetett visszakozni. – írja az index.hu

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!