Nem tud kikötni a luxushajó az IRMA miatt, ingyen van a kaja-pia

Amikor az utasok szeptember másodikán, Miami kikötőjében a Norwegian Escape nevű luxushajó fedélzetére léptek, még pontosan tudták, hogy hová tartanak.

Ma, a tervezett út vége után három nappal fogalmuk sincs róla, de azért jól érzik magukat.

Az óceánjáró, nagyjából négyezer vendéggel egyhetes karibi kirándulásra indult. Belize, Honduras, Mexikó érintése után, 9-én, szombaton kellett volna visszatérnie Miami-be, de az utasokkal már 5-én, kedden közölték, hogy a két tervezett mexikói kikötőt a hajó kihagyja.

Az óceánjáró két nappal korábban indult vissza Floridába, hogy még az Irma hurrikán előtt odaérjen, így miami utasoknak legyen még idejük hazaérni, és megtenni a lehetséges óvintézkedéseket. A többieknek szintén felajánlották, hogy partra szállhatnak, és megpróbálhatnak hazajutni, csakhogy ez nem túl egyszerű feladat egy evakuálás alatt álló városban.

Az utasok másik lehetősége az volt, hogy a hajón maradnak.

Ebben az esetben azonban vállalniuk kellett egy utazást, amiről nem tudhatták, hogy merre tart, és azt sem, hogy meddig.

Minden az Irma szeszélyein múlik, hiszen a kapitány egyetlen célja az volt, hogy elkerülje a hurrikánt. A többség mégis úgy döntött, hogy ez utóbbi lehetőséget választják.

A Norwegian Escape csütörtökön este másodszor is kihajózott Miami kikötőjéből, s azóta Bolygó Hollandiként járja az óceánt.

A hajót üzemeltető Norwegian Cruise Line mindent megtesz azért, hogy az utasai jól szórakozzanak: többek között korlátlan étel és italfogyasztást ajánlottak fel nekik, ideértve a szeszes italokat is. Az óceánjárón egyébként is nehéz unatkozni: mozi, kül- és beltéri medencék, élményfürdő, edzőtermek, könyvtár, sportpályák, játéktermek, valamint számtalan bár és étterem van a fedélzetén.

Aquapark a hajón

Azt még kedden délután sem lehet tudni, hogy luxushajó mikor térhet vissza Miami-be, mert a hurrikán ugyan elvonult, a kikötőt azonban megrongálta, és időbe kerül, mire újra alkalmassá teszik az óriáshajók fogadására. Az utolsó információ szerint, a Norwegian Escape helyi idő szerint, hétfőn este elhagyta a mexikói Cancun kikötőjét.

A Norwegian Cruise Line más óceánjárói közben a Karib-szigeteken bajba jutottakon segítenek. A Norwegian Sky a Virgin-szigetekre vitt ellátmányt, és a fedélzetére vett kétezer turistát, akik a hurrikán által letarolt St. Thomas szigetén rekedtek. Őket olyan kikötőkbe szállítják, ahonnan haza tudnak majd utazni.

Egy másik cég, a Royal Caribbean szintén kiveszi a részét a segélymunkából: az egyik hajójuk részt vett Florida evakuálásban, két másik pedig St. Thomas és St. Maarten szigetekre ment, hogy ellátmányt vigyenek a károsultaknak, illetve felvegyék azokat, akik ott ragadtak.

(via Daily Mail, 24.hu)

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!