Guatemala kitiltotta az abortuszhajót

Megakadályozta a guatemalai hadsereg annak a holland hajónak a tevékenységét, amely abortuszszolgáltatást akart nyújtani a helyi nőknek. A konzervatív országban nagy felfordulást okozott a szokatlan nőjogi szervezet érkezése.

A nemzetközi vizeken végzett abortuszt kínáló hajó kötött ki Guatemala partjain, írja a helyi El Universo lap. Az állapotos nők számára szolgáltatást nyújtó holland szervezet tevékenysége komoly ellenállást keltett a közép-amerikai ország konzervatív köreiben.


A „Women on Waves” nevű nonprofit szervezet azokban az országokban kínálja a terhességmegszakítást, ahol az illegális. Az állapotos nőket felveszi a partokon, majd kiviszi a nemzetközi vizekre, ahol már nem érvényes az adott ország jogrendszere.

A jelentkező nők – legfeljebb tízhetes terhességig – abortusztablettát kapnak, majd néhány órás felügyelet alatt tartják őket, mielőtt visszavinnék a partra. Mint közölték, a gyógyszeres terhességmegszakítás kilencven százalékban hatékony.

A guatemalai kormány közleményben jelezte: nem engedélyezi a szervezetnek, hogy aktivistái az ország kikötőiben tevékenykedjenek. A vezetés az alkotmányra és az illetékes törvényekre hivatkozott, amelyek az élet védelmét hirdetik. A katonaság ennek értelmében megakadályozta a szervezet tevékenységét, és elzárta előttük az utat a kikötőben.

rendor-women-on-waves-abortusz-hajo-guatemala-noi-aktivistak-rendorseg-hajozashu

„Azért választották Guatemalát, mert a törvények itt rendkívül szigorúak e téren” – mondta Quetzali Cerezo, annak a guatemalai nőjogi csoportnak a vezetője, amely a holland szervezetet segítette. „Azt gondolták, jó lehetőség, hogy első alkalommal Latin-Amerikában itt népszerűsítik az abortusz dekriminalizációját és legalizációját mint emberi jogot a nők számára.”

A holland aktivisták szerint évente mintegy 65 ezer illegális abortuszt hajtanak végre a közép-amerikai országban, ami a harmadik le­ggyakoribb halálozási ok az édesanyák körében.

Minden évben több mint 21 ezer nő kerül kórházba az illegális terhességmegszakítás okozta komplikációk miatt” – mondta a szervezet alapítója, Rebeca Gomberts.

Guatemalában egyébként az abortusz csak abban az esetben engedélyezett, ha az édesanya élete forog kockán.

A katonaság mellett a katolikus és evangéliumi keresztény lakosság is ellenkampányba kezdett a hajó érkezése miatt, amely mindössze száz kilométerre a fővárostól, a Quetzal kikötőben ért partot. „Az aktivisták azt mondják, az életért és az emberi jogokért harcolnak, de úgy tűnik, a gyilkolás emberi joggá vált” – fogalmazott Gil Hernández katolikus teológus a témában adott sajtótájékoztatón. „Ez bűn. Miért nem mennek Hollandiába, és gyilkolnak gyerekeket ott? Menjenek haza! Miért jönnek Guatemalába?!” – kiabálta a hajó előtt egy guatemalai abortuszellenes aktivista.

Az 1999-ben alapított szervezet hajója legutóbb 2012-ben indult útnak Marokkóba, ahol szintén megállították őket a hatóságok.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!