Brutális légszennyezést okoz egy tengerjáró hajó

Egy 2000 utas szállítására alkalmas tengerjáró annyi apró szennyeződést bocsát a levegőbe egy nap alatt, mint egymillió személyautó.

A hajó legfelső emeletén olyan szennyezett a levegő, mint a világ leginkább szennyezett levegőjű városaiban – mutatta be a minap a brit Channel 4 tévécsatorna egyik tényfeltáró műsora.

A műsor ellenőreit a 170 éves múltra visszatekintő brit P&P Cruises cég 250 méteres Oceana tengerjárójára küldték el, hogy a hajó körül és annak tetején, a kémény környékén végezzenek vizsgálatokat: mérjék meg az apró szennyeződések darabszámát. Amint az EurActive összefoglalójából kiderült: az ellenőrök azt találták, hogy a tengerjáró legfelső emeletén, a kéménytől lentebb 84 ezer darab apró szennyeződés volt a levegő minden egyes köbcentiméterében, de ha közvetlenül a kémény közelében mértek, akkor 226 ezer darabot találtak.

Ugyanezzel a mérőeszközzel London híres terén és útkereszteződésében, a Piccadilly Circusnál is végeztek vizsgálatot és ott 38 ezer 400 darab ilyen apró szennyeződést találtak.

A műsorban megszólaltatott orvos szerint a kapott adatok alapján azt lehet mondani, hogy

az ilyen nagy tengerjárók felső emeletén olyan szennyezett a levegő, mint a világ leginkább szennyezett városaiban, így például a kínai Shanghaiban.

Ennek oka egyébként leginkább az, hogy ezek a nagy tengerjárók a magas kéntartalmú tüzelőolajjal hajtják a motorjaikat, amely a benzin és a gázolaj gyártása során keletkező melléktermék. A műsorban megszólalt a P&O Cruises cég is, amely azt hangsúlyozta, hogy a hajóik kibocsátása 2005-höz képest már 28%-kal csökkent, 2014 óta a vállalat a saját CO-2 kibocsátását 20%-kal csökkenteni tudta és rövidesen egy olyan szűrőberendezéssel is felszerelik az Oceana hajóikat, amely tovább fogja csökkenteni a kibocsátást. A cikk azonban megjegyzi: egy tavalyi tanulmány szerint a 2016-os új tengerjárók kibocsátási hatékonysága romlott 2015-höz képest.

Világszerte egyébként idén várhatóan több mint 25 millió utas fogja igénybe venni a nagy tengerjárók szolgáltatásait, ami 10 milliós növekedés lehet egy évtized alatt.

A cikk egyébként emlékeztet arra is, hogy a népszerű horvátországi kikötővárosba, Dubrovnikban tavaly már 529 ilyen nagy tengerjáró kötött ki, ami jelentős emelkedés a 2014-es 469-hez képest és így a város nehezen birkózik meg a turisták magas számával: tavaly már 800 ezres volt a tengerjáróval érkezők száma.

A szállítmányozási és turizmus célú hajózás egyébként a világ éves CO-2 kibocsátásának mintegy 2-3%-áért felelős, amely ha országról beszélnénk, a hetedik legnagyobb szennyező országot jelentené.

Egy minapi londoni hajózási világkonferencián egyébként egy hétlépéses tervet fogadtak el a hajózási ágazat CO-2 kibocsátásának csökkentése érdekében, de egyelőre nincs konszenzus abban, hogy a párizsi klímamegállapodáshoz igazodva milyen célokat és milyen menetrend szerint kellene kitűzni.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!