Bori és a luxus hajóútja pár száz euróért

Nem csalás nem ámítás, ez tényleg létezik. Először Kolumbiában hallottam róla, egy idősebb pártól, akik találkoztak valakivel, aki találkozott valakivel, akinek sikerült.

Írja Bori a backpacker.hu oldal létrehozója!


Gondolhatjátok, hogy nem voltam egyből meggyőzve, szóval elkezdtem a kutatást.

Nem gondoltam volna, hogy engem valaha is lázba hoz egy luxus hajón töltött nyaralás, de az élet, mint most is, mindig meg tud lepni. Rátaláltam az úgy nevezett “Repositioning Cruise”-okra. Miamiból akartam haza-hajózni, ugyanis az ár: 500 Euró volt, Miami-ból Angilába. Ahogy számolgattam, rájöttem, hogy gyakorlatilag jobban jövök ki anyagilag, hiszen, bár közel annyiba kerül, mint a repjegyeim összesen, de hozzá kell adni azt a két hetet, ami szinte all inclusive, szállás, étkezés, és üdítő italok. Egy szóval: nem kell semmi másra sem költenem. Arról nem beszélve, hogy a hajó kiköt mindenféle szigeten útközben.

Hogy lehet ez?

Ez tényleg nem marketing duma: valóban ennyibe kerülnek a Repositioning Cruise-ok. Évente kétszer, a hajótársaságok átcsoportosítják a hajókat, az idényhez mérten. Például tavasszal a legtöbb hajó Miami-ból indul, és Spanyolországba érkezik, késő ősszel, kora télen pedig irány vissza. Ezek a hajók azért elképesztően olcsók, mert a társaságnak mindenképpen ki kell fizetnie a költségeket.

Mi a buktató?

Azért sem tudják rendes áron adni, mert ez a hajó úgy nem megy vissza, így a vendégeknek ki kell fizetni a repjegyet hazafelé. Már aki, rögtön haza akar jönni. Ezzel nekem nem is lett volna problémám, de sajnos kiderült, hogy a legtöbb cruise szingli-felárat fizettet, vagyis, egyedül nem tudok kivenni egy kabint, csak ha mind a két ágyat kifizetem. Végül ezért nem tudtam hazahajózni. A kutatás közben azonban arra is rájöttem, hogy pótágyat viszont be lehet tenni a kabinba, így ha négyen mentek, még mindig csak a két ágy árát kell megfizetni a kabinban. Gyors fejszámolással, így az egyik út: 250 (+120 adó)Euróba került volna, per fő. Bezony.

Miket tartalmaz az ár?

Általában a kabint, az ellátást, show műsorokat, mert az is van, annak akit érdekel a Mamma Mia musical, meg barátaik, és a medence használatot.

Milyen extra költségek vannak?

A legfontosabb, hogy a koktélodat magadnak kell fizetned. A második legfontosabb, hogy az internetet aranyárban mérik a hajón, ami részben érthető, az óceán közepén. Lehet felkészülni egy jó kis digitális-detox-ra. Egy fix díj mindig van, ez a kikötői díj: 120 Euró körül van, per fő. Szóval ezzel mindenképpen kell számolni. Illetve ha étterembe mész, és nem a főétkezőbe, konditerembe, vagy SPA-ba, ezeket külön kell kicsengetni.

Na de Bori, miért írsz róla, ha nem voltál?

Mert megyek!!! Decemberben hajóra szállok én is. Kiderült, hogy más Digitális Nomád és szívta a szingli-adó miatt, meg a nem feltétlenül nekünk szánt programok miatt, és szervezett egy Digitális Nomád különítményt az egyik hajón. Ennek az ára 480 Euro (+ kikötő adó). Majd jött egy levél, hogy ha hajlandóak vagyunk egy idegennel osztani a szobánkat, akkor 100 Euro-t elengednek. Gondolhatjátok, hogy én, aki 16 ágyas hostelekben szocializálódtam, gond nélkül vállalom a szobatársat. Sőt! Remélem jófej lesz. Vagy legalább egy Adonisz.

Merre megyek? Hát így megy. Ne utáljatok!:)

bori-backpackerhu-utazz-olcson-vilagkorul-hajoval-vitorlassal-elj-szabadon-hajozashu

Na most jön a rossz hír: úgy tudom, sajnos ez a hajó már megtelt, de ha párosan vagytok, akkor még szóba jöhet nektek egy másik hajó. Itt tudtok nézelődni.

Mindenkinek jó vadászatot!

A cikk Bori (www.packpacker.hu) engedélyével jelent meg oldalunkon, köszönjük mégegyszer. A szerző pedig itt ezen a fotón látható!

vigh-bori-backpacker-luxushajout-par-szaz-euroert-hajozashu

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!