silver-cloud-ship-rio-olympics-hotel-basketball-team-usa-hajozashu

Luxusyachton laknak Rióban az amerikai kosarasok

Az hagyján, hogy az amerikai női és férfi kosárlabda-válogatott nem költözik be a riói olimpiai faluba, de nem is a minden bizonnyal zsúfolt város zaját fogják hallgatni. De nem ám!

Inkább kibéreltek egy luxustengerjárót a riói kikötőben.


A mintegy 157 méter hosszú, 300 utast befogadni képes 9 emeletes Silver Cloud nevű luxushajó lesz az amerikai női és férfi kosárlabda-válogatottak riói szálláshelye.

A kikötőben horgonyzó hajó nem csak a sokat szidott olimpiai falutól, de Rio nyüzsgő központjától is távol van – és éppen ez volt vele a cél.

“Nem költözünk be a faluba, mert szerintünk nem az a legjobb hely arra, hogy rendesen felkészüljünk a meccsekre – mondta Craig Miller, az amerikai csapat szóvivője. – A játékosok mögött hosszú szezon áll, szeretnék ezt a kevés szabadidőt a családjukkal tölteni.”

A Silver Cloudon természetesen mindenkinek lesz saját lakosztálya, ami éjszakánként mintegy 13 ezer dollárba (kb. 3,7 millió Ft) kerül. Ha pedig sürgősen kellene távozni, az sem fog gondot okozni, ugyanis a hajó legnagyobb sebessége valamivel több mint 33 km/h.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!