Sztálin 69 méteres hajója eladó 88,5 millió forintért

Veszteséget termel a jelenleg étteremként szolgáló hajó, ezért a moszkvai folyamhajózási vállalat eladja a Sztálin jachtjaként emlegetett vízi járművet.

A Maxim Gorky 20 millió rubelért (88,5 millió forint) vihető, ám egyáltalán nem hasonlít ahhoz, amit ma általában ez alatt a szó alatt értünk. Közönséges, háromszintes folyami hajóról van szó, amelyen megfordult a történelem egy-két elhíresült figurája.

A legnagyobb érdeklődők között ott van egy azeri tengerhajózási cég és a Nyizsnyij Novgorod régió vezetése. Az azerieket elsősorban azért érdekli a hajó, mert a Kaszpi-tengeri Hajózási Vállalat idén lesz 160 éves, és ezzel a múzeumi tárgynak szánt közlekedési eszközzel szeretnék megünnepelni a neves évfordulót. Az igazgató azt nyilatkozta, azért is volna jó megszerezni, mert névadója, a nagy orosz író épp idén született 150 éve.

A 69 méter hosszú, 13 méter széles, 130 utast és 19 fős személyzetet befogadni képes gőzhajó 1934-ben épült, és megfordult rajta a szovjet legfelső politikai vezetés több tagja.

De míg Lavrentyij Berija titkosszolgálati főnökről, Vjacseszlav Molotov külügyminiszterről, Nyikita Hruscsovról és Leonyid Brezsnyevről, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkárairól biztosan lehet tudni, hogy jártak a fedélzetén, addig épp Joszif Visszarionovics Sztálin kommunista diktátorról nem bizonyos, hogy utazott vele. A hajó jelentősége megrendelőjének 1953-as halálával végképp megpecsételődött, a hatvanas évektől egyre inkább csak idegenforgalmi célokat szolgált, külföldi delegációkat utaztattak, vagy rendezvényeket tartottak benne. Aztán a teljes felújítás sem segített rajta, állóhajóvá minősítették, és éttermet nyitottak a fedélzetén.

A 20 millió rubel, vagyis a közel 90 millió forint talán kicsit sok a hajóért, ám ha tekintetbe vesszük, hogy tavaly 195 ezer fontért (69 millió forint) kelt el egy pirosra festett tárcsás telefon, amelyet Hitlerének hazudtak, nem is tűnik olyan soknak. Pláne hogy az érdeklődők ezúttal nem magánszemélyek, hanem egy államigazgatási szerv és egy közlekedési vállalat. (via mno.hu)

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!