Amara – 120 méteres álomhajó

Új, 120 méteres álomjacht terveit villantották meg Dubajban

Az Oceanco hajóépítő vállalat – akiknek előző munkáját nemrég mutattuk be – ismét nagy dobásra készül, a terveket pedig már be is mutatták Dubajban.


Az Amara névre keresztelt új álomhajó 120 méteres lesz és egy ausztrál dizájncsapat segített az elképzelések felvázolásában. A hajót kimondottan arra tervezték, hogy egy szép nagy család vagy baráti társaság minden igényét kielégítse utazás közben, ennek megfelelően 20 embert lehet majd elszállásolni rajta kényelmesen.

oceanco-amara1-yacht-dubai-superyacht-jacht-dubai-hajozashu


Ezen a kecses és karcsú, mégis határozott vonalvezetésű jachton olyan látványelemek kapnak helyet, mint egy vízesés, ami a felső fedélzetről csordogál majd a fő fedélzet medencéjébe. Emellett két mozi is beépítésre kerül majd, az egyik alul, a másik pedig a szabad ég alatt, a napozóteraszon.

oceanco-amara8-yacht-dubai-superyacht-jacht-dubai-hajozashu

oceanco-amara7-yacht-dubai-superyacht-jacht-dubai-hajozashu


Az aktívabb utasoknak mászófal és konditerem is a rendelkezésükre áll, utóbbi egészen elképesztő látványt nyújthat edzés közben, míg a wellness terem egy szépségszalonnal kiegészítve az alsó szinten lesz, valahol a pazar beach club mellett.

oceanco-amara2-yacht-dubai-superyacht-jacht-dubai-hajozashu

oceanco-amara4-yacht-dubai-superyacht-jacht-dubai-hajozashu


Ami a belső terek anyaghasználatát illeti, az Amara leginkább texturált szőnyegekben, textíliákban és olyan természetes anyagokban bővelkedik mint a kő és a fa.

oceanco-amara6-yacht-dubai-superyacht-jacht-dubai-hajozashu oceanco-amara5-yacht-dubai-superyacht-jacht-dubai-hajozashu


Ezekkel képes megnyugtató és barátságos környezetet biztosítani, ahol mindenki kiválóan érezheti magát.

A jacht végsebessége 20 csomó lesz, utazósebessége pedig 16 csomó. Minket meggyőztek a tervek, várjuk a megvalósítást.

És téged?

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!