erdi-mari-13-vilagranglista-laser-radial-sailing-vitorlazas-hajozashu

Ma rajtol az európai vitorlás szezon első nagy versenye

A 2017-es európai vitorlás szezon első nagy versenye az olimpiai osztályok számára immár hagyományosan a tavaszi regatta Palma de Mallorcán, amelynek idén a teljes neve 48. Trofeo S.A.R. Princesa Sofia Iberostar.

Ma 11 órakor kezdődnek a futamok, amelyeken öt hajóosztlyban is rajtolnak magyar versenyzők. A versenyt lezáró Éremfutamokra április 1-én szombaton kerül sor.


Érdi Mári – Laser Radial

Itt 30 nemzet 87 vitorlázója rajtol. A lebonyolítás hagyományos, szombati Éremfutammal.

laser-erdi-mari-laser-europa-bajnoksag-balatonfured-vitorlazas-sailing-hajozashu


Berecz Zsombor – Finn

A nevezési lista szerint 27 nemzet 57 versenyzője alkotja a mezőnyt. Új lesz a lebonyolítási rend. A hétfő-csütötöki selejtezőfutamok után pénteken rövidebb elődöntő futamokra kerül sor, amelyeken az addigi legjobb öt már nem indul. A szombati nap ezután két futamból áll. Az elsőn, amely elődöntő, a selejtezőfutamok után 3., 4., és 5. helyen végzettjei vívnak a pénteki elődöntők 5 legjobbjával. Ezután következik a Medal Race, amelyen már csak 5 hajó küzd a végső győzelemért: A selejtezőfutamokon 1. és 2. helyen végzettek az elődöntő utáni három legjobbal. Itt nem számít majd, hogy ki mennyi pontot gyűjtött addig, tiszta lappal indulnak és a Medal Race győztese nyeri a versenyt, vagyis az Éremfutam sorrendje adja a végeredményt.

berecz-zsombor-vitorlazas-sailing-star-sailors-final-sailing-bahamas-bahamak-hajozashu


Gyapjas Balázs – Gyapjas Zsombor – 470

21 nemzet 58 hajója lesz a rajtnál. A két csoportra osztott mezőny csütörtöktől vitorlázik Arany és Ezüst flottában, de a Gold Fleetben nem a mezőny első fele lesz, hanem csak 20 hajó. A szombati Éremfutamon 8 egység rajtolhat.

gyapjas-balazs-gyapjas-zsombor-470-vitorlazas-sailing-palma-de-mallorca-hajozashu

Virág Flóra – Jankovics Gábor – Nacra 17

16  nemzet, 31 hajója alkotja a mezőnyt. Ők hétfőn, szerdán és pénteken nem 11-kor, hanem 13 óraor rajtolnak.

nacra17-katamaran-virag-flora-jankovics-gabor-olaszorszag-anzio-edzotabor-vitorlazas-sailing-hajozashu

Sánta Bence – RS:X férfi szörf

26 nemzet 98 deszkása versenyez. Hétfőn, szerdán és pénteken nem 11-kor, hanem 13 óraor rajtolnak.

santa-bence-szorf-surf-palma-de-mallorca2017-hajozashu


A verseny honlapja: www.trofeoprincesasofia.org

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!