Nyolc órán keresztül versenyzett Balatonföldváron a 200 fős ifi mezőny

fotó © Cserta Gábor

Közel nyolc órán keresztül versenyzett Balatonföldváron a 200 fős ifi mezőny, de a versenyrendezőket is megdolgoztatták

A Balaton megmutatta igazi, szépséges arcát: friss szél és hullámok, egész nap kitartó gyönyörű napsütéssel


Kiváló nyugati szél érkezett ma reggel Balatonföldvárra, a tervezett reggel 10 órás rajtot tűpontosan tudta tartani a rendezőség. A selejtezők után a döntő felé közeledő, egyre feszültebb fiatal versenyzők már nem a biztonsági vitorlázást választották, hanem a lehető legjobb rajtpozícióra törekedtek. A mai három futamon, a reális kilenc helyett húsz rajteljárást kellett végrehajtania a rendezőknek. A tömeges korairajtok jellemezték a nap első felét, Fluck Bence versenyvezető ma már másként nyilatkozott az ifi mezőny szerepléséről:

“A tegnapi nappal ellentétben a fegyelmezetlenséget tudom kiemelni, ennek okait magam is kerestem a verseny közben. A rajtvonalunk pontos volt, gyönyörű, friss szelünk volt végig. A ma vízen töltött közel nyolc órából két órát csak a rajtokkal foglalkoztunk. A fiatalokat nyilván megerőltette ez a hosszú nap, – bár a vitorlázásban nem ritka az ilyen maratoni versenyzés – végül az ezüst csoportnak, szintén a fegyelmezettlenségek miatt elhúzódó indítása miatt az utolsó futamát lefújtuk – elfáradtak a fiatalok.”

Minden futamban többszöri, engedékeny próbálkozás után a lebonyolítást fekete zászlós rajtokkal gyorsította ismét a rendezőség. Ilyenkor a rajtvonalon a hangjelzés előtt túllógó hajókat azonnal kizárják. Ez némi fegyelmezettséget eredményezett a 15-18 évesekből álló mezőnyben, de ennek ellenére is sokakat kizárással büntettek.

A három futam alatt számos keresztbeverés és helycsere volt, de a versenyt eddig is vezető holland Annabelle Westerhof megtartotta az elsőségét, míg a fiúknál eddig vezető Guido Gallinaro szintén az első helyről várja a szombati döntő futamokat. A helyük és elsőségük viszont nem kevés munka eredménye, az üldözők jócskán megszorongatták az elsőket a futamok alatt. Az óvások után kapjuk meg a hivatalos eredménylistát, de az előzetes állás az eddigi nyolc futam után a következő:
Lányok

Annabelle Westerhof – Hollandia
Matilda Talluri – Olaszország
Valeriya Lomatchenko – Oroszország
Fiúk

Guido Gallinaro – Olaszország
Marcelo Cairo Assenza – Spanyolország
Campbell Patton – Bermuda
Kirill Tereshkin – Oroszország
A bermudai versenyző nem számít az Európa-bajnokság eredményébe, őt a Laser Radial Trophy pontozásában értékelik.

Az erős szél az osztályba legfiatalabbak között induló és még kezdőnek számító magyar versenyzőknek nem kedvezett, jobban látható eredményt az ezüst csoportban Goldfinger Dárió mutatott fel, aki futamban a negyedik helyről kezdett, majd nyolcadiként futott be.

Szombaton az utolsó versenynapon szintén három futamot szeretne a rendezőség lebonyolítani. A cél, hogy a kiírt 12-ből 11 futamot megrendezzenek, ezért ismét a tíz órás futamkezdést írják ki a versenyzőknek. Az előrejelzés nem annyira kedvező jelenleg, ha kevés szél miatt csúszik a futamok indítása, a legutolsó futamot délután három órakor indíthatják el a szabályok szerint.

fotó © Cserta Gábor

Általános információk a versenyről:

A 31 országból érkezett 207 sportolót három csoportba osztják a rendezők, a napirendben először rajtol a hölgyek 53 fős csoportja, majd a két részre osztott, összesen 154 indulóból álló fiúké. Az első négy futam után arany- és ezüst csoportban folytatják a fiúk a versengést. A rendezők 50 perces futamokat szeretnének, ennek megfelelően alakítják a pálya méretét. A versenyzőknek olimpiai trapéz pályát kell teljesíteni, az alap kiírás szerinti napi két futamon – de ezt most háromra emelték a kimaradt összecsapások miatt.

A hűvös balatoni időjárás és a 10 fokos vízhőmérséklet miatt, minden vízenlévőnek kötelező a mentőmellény viselése. A versenyt egyébként A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata biztosítja.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!