Vadnai Jonatán 14. lett a barcelonai Laser Európa Bajnokságon

A vasárnap véget ért barcelonai Laser Európa-bajnokságon a 19 éves Vadnai Jonatán nagyon komoly teljesítményt tett le az asztalra Laser Standard osztályban: az utolsó előtti futamon 2. (!) helyen ért célba.

A tizenegyediken aztán 25. lett, és ezzel a nyílt versenyben napról-napra javuló teljesítménnyel 42 nemzet 125 versenyzője között a remek 16. helyet szerezte meg összetettben, az Európa-bajnokságon pedig 14. lett!

Bátyját Vadnai Benjamint ezen az EB-n kitűnő kezdés után egy elkapott vírusos betegség kiütötte a nyeregből, az utolsó hat futamon már nem indult, de mivel az Arany csoportba a selejtezőkből bekerült, a 62. helyen végzett a 125 hajós nyílt EB mezőnyében.

Délután már örömmel beírtam a készülő cikkbe, hogy női Laser Radialban Érdi Mári a 11. helyre, az európaiak között a 10-re kapaszkodott fel az utolsó futamon elért 7. helyével, amikor a barcelonai Laser Európa-bajnokság eredménylistája megváltozott, és Mári remek hetedikjének helyére egy csúf DSQ (kióvott, diszkvalifikált) jelzés került, őt pedig ezzel vissza sorolták a 18-ra. A legtöbb futamon mutatott teljesítménye alapján előkelőbb helyet érdemelt volna, de az így, sok balszerencsével elért pozíciója is elismerésre méltó.  Idén már kétszer is kifejezetten peches volt a legfontosabb versenyein, és még így is jó helyeket ért el.

Az idei nehézségek pontosan jelzik, milyen nehéz azon a szinten – a világ élmezőnyében -, ahová villámgyors fejlődéssel ilyen fiatalon eljutott, előre lépni. Ám összességében a fejlődése idén is folytatódott, egyra stabilabban tartozik a felnőtt élmezőnybe. A pechsorozat pedig egy pillanat alatt fordulhat (és fordul majd) szerencsesorozatba. Ráadásul az idei, olimpia utáni évben elért eredményeknek kicsi a jelentősége. Egy teljesen más versenyből vett okosságot a Tókiói Olimpiára vonatkoztatva: a Kékszalagot nem Keszthelyen kell megnyerni!

Szépen helyt állt a férfi Laser Radial EB-n Veisse Zoli is, aki a nyílt versenyen 41., az európaiak között 40. helyezett lett.

(via hunsail.hu)

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!