Beszélgetés Kopár Istvánnal

Hogy csináltad, hogy ilyen csinos hajóval érkeztél a célba? Ragyogott a Puffin!

Sajnos nem csak a viharokat kaptam el, hanem a szélcsendeket is. Az utolsó hetekben pláne sok időm volt takarítani.

Az is látszott, hogy működik a kerekes kormányod, holott korábban úgy tudtuk, hogy elromlott.

Szerénytelenül annyit mondhatnék, hogy sikerült egy zseniális megoldást találnom, amivel megjavítottam a cél előtt a kormányt. De az igazság az, hogy a gyenge szelet bírta. amikor át kellett váltanom a rúdra, az mindig erős szélben volt, akkor fordultak át, szaladtak át egymáson a fogaskerekek, amikor a hullámzás, az időjárás túl kemény volt.

Egészségileg hogy vagy?

Most már kezdek gatyába rázódni. Nyilván próbálok egy időpontot egyeztetni a fogorvosommal, de szerintem a sok beszdett antibiotikummal megöltem az ideget, azzal már nincs gond.

Nagyon aggasztó volt a víztartályod, az ivóvized állapotából eredő gombafertőzés és az ebből fakadó potenciális veszélyek.

Igen a körmeim elképesztő állapotban voltak, de az az igazság az – és ez tényleg nem reklámszöveg –, hogy nagyon sokat segített Dr. Howard, aki a Balance of Nature nevű cégével volt támogatóm. Eredetileg a zöldség és gyümölcs kapszuláiból napi 6-6 darabot kellett bevennem, de amikor meghallotta, hogy gombafertőzés van a körmeimen és általában is ez fenyeget, akkor azt mondta, hogy az adagokat háromszorozzam meg. És akár hiszed, akár nem, működik!

Ő az, aki most az egészségügyi átvizsgálásodat is finanszírozza?

Dr. Howard Utah-ban és többnyire most már Németországban él. Ideküldte két emberét, fantasztikus két srácot. Tegnap velük és még Orbán Péterrel, aki Angliából jött át, plusz Floridából János barátommal a hajót teljesen kirámoltuk, belülről amennyire lehetett gatyába ráztuk. Ma mossuk le és fejezzük be a teljes takarítást és holnap indulok Dr. Howardhoz Németországba, ahol ez a teljes kivizsgálás megtörténik. Vagyis az egészségügyi állapotomról később tudok pontosan képet adni, de optimista vagyok.

Indulás előtt beszéltünk arról, hogy a régi földkerülő hajód a Salammbó mennyire a szívedhez nőtt, és majd meglátod, hogy a Puffinnal is egymásra találtok-e. A sok nehézséged fényében ez mennyire sikerült?

Hozzám nőtt természetesen, hiszen az indulás előtt a Puffint is teljesen átépítettem. Szinte olyan lett, mintha magam építettem volna, nem annyira persze, mint ahogy Salammbó született a kezem által.

Amúgy Puffin eladó, mert az ilyen hajókra most nagyon nagy a kereslet

Az az ember, aki a Salammbót megvette, itt volt a rajtnál és azt mondta, hogy tartja nekem a hajót egy zárt, fedett raktárban. Ha Puffint sikerül jó áron eladnom, akkor komoly esély van arra, hogy a Salammbót visszavásárolom és viszem a Balatonra.

Te a többiektől eltérően szinte teljes elszigeteltségben vitorláztál. Az lehetett talán a legrosszabb, hogy szinte az egész úton a rádióddal csak venni tudtál, adni nem.

Valóban nagyon elszigetelt voltam. Nálam a borulást követően miden megszűnt, mert olyan mennyiségű víz ömlött a hajóba, hogy minden tönkrement. Örülhettem, hogy volt egy második VHF rádióm, amivel legalább a közelembe kerülő hajókkal tudtam kommunikálni. Egyébként a mai tengerészet tejesen devalválódott. Gyakorlatilag rengeteg képzetlen, angolul nem tudó hajó száguldozik a vizeken. Hasznos információt nem kapsz tőlük, viszont legalább egy összeütközést elkerülsz. Adott esetben lehetett tőlük pozíciót kapni, hogy ellenőrizd a csillagászati navigációval számolt eredményedet. Tehát a VHF rádió maradt egyedül oda-vissza beszélgetésre alkalmas eszközöm. A végén az is korlátozódott, mert egy madár az árbócról lekaszált mindent és a tartalék antennát csak a farkorlátra tudtam felszerelni. Vagyis a beszélgetési lehetőségeim 6-8 mérföldnyi távolságra korlátozódtak.

A rádióamatőr hálózatot is csak venni tudtad.

Az annál is fájóbb volt, mert azok a rádióamatőrök, akikkel sikerült kapcsolatot kialakítanom, sajnos a hajózásban járatlanok, hajósvéna nélküliek. Szinte semmilyen hasznos információt nem kaptam tőlük, és mivel csak vettem, nem is tudtam elmagyarázni, hogy mire lenne szükségem. Ettől függetlenül nagyon értékes volt a segítségük, szép volt és hálás vagyok nekik, hogy végig próbáltak adni nekem.

Az kiderült a Don McIntyre-ral folytatott heti hivatalos szatelittelefonos beszélgetéseidből, hogy veszed az adásukat, de sokat magyaráztad, hogy miként kellene adják a navigációhoz fontos pontos időjelzést neked.

Azt végül szerencsére sikerült összehozni és nagy segítséget jelentett.

Ezt a vonalat ki szervezte neked?

Megkerestem azt a két rádióamatőr srácot, akik annak idején Fa Nándinak, Gál Józsinak és nekem is gondoskodtak a kapcsolattartásról. De ők már visszavonultak. Egyikőjük ajánlotta Németh Tibit, akinek van olyan adója, antennája, hogy bárhol elér. Ami igaz is. Hét megán ő elért, és nagyon hálás vagyok, hogy ennyit figyelt rám. Az én hibám, hogy nem volt már időm az indulás előtt megtanítanom arra, hogy milyen infókkal segíthet a szabályok adta kereteken belül.

Rajt előtt is beszéltünk arról, hogy a verseny tradicionális korlátozásai a mai világban nehezebb körülményeket jelentenek, mint 1968-ban. Például az Indiai-, majd a Csendes-óceánon az aránylag északra tolt dél felé lezárt zónák rendkívüli módon korlátozták a navigációs, a széltaktikai lehetőségeiteket?

Szerintem is ez rengeteget késleltetett és csacsiság volt. Személy szerint én életemben ennyit nem ragadtam bele szélcsendbe. Talán Don is belátta, hogy ezen változtatni kell és remélem 2020-ra jobb megoldást találnak.

Értem az eszközkorlátozásokat, és hogy se elektromos navigációs eszközöket, se gps-t nem használhattatok, valamint időjárás előrejelzésetek sem volt. De valójában sok a csalási lehetőség… Egy ilyen hajón, ha kell, látatlanba mondok tíz olyan helyet, ahová gond nélkül el lehet rejteni egy modern eszközt.

Engem kicsit meglep, amit mondasz. Azt gondolom, hogy ilyen szintre nem süllyedtek. Szerintem GPS nem volt senkinél.

Az viszont néha nagyon látszott, hogy ennek-annak lehetett valahogy routingja. Egyszer például, amikor az éllovasok már közel jártak a célhoz az látszott ez előrejelzésekből, hogy egy nagyon kemény vihar érkezik a Viszkája-öböl öbölbe, akár 50 csomós nyugati széllel. Azt gondoltam, hogy ha az oda érkező Jean-Luc Van den Heede ezt látná, akkor lelassítana, elzúgna előtte a kemény idő, és utána már nyugodtan mehet a célig. A nyomkövető következő frissítésekor pedig azt láttam, hogy hirtelen alig 1,7 csomóval megy. A vihar elszáguldott, ő pedig utána felgyorsult…

Amióta megérkeztem, egy kicsit kinyílt a szemem, mert addig teljes elszigeteltségben voltam. Most úgy tűnik, hogy én voltam az egyetlen szólóvitorlás.

Mindezzel együtt is az az igazság, hogy igazi esélyem nem volt soha az első, második helyre, mert ezek a Rustler 36-osok nagyon gyorsak voltak az én Tradewind 35-ösömhöz, a Puffinhoz képest. A másik meg a budget, a költségvetés. Nem lehetett Jean-Luc-kel versenyre kelni. Elismerem nagyon tapasztalt, nagyon ügyes, de a pénzügyi háttere is a legjobb volt. Már két évvel az indulás előtt versenyzett a hajóval, jól ismerte, ami óriási előny. Arról a kommunikációs rendszerről, amit előre kiépített, nem is beszélve! Az összes volt francia gyarmat rádiósai nyomták neki franciául az abszolút jó információkat. A biztos hátterével volt ideje alaposan előkészíteni és megtervezni az útvonalat.

Volt esélyem esetleg a harmadik helyre. Az egyértelmű, hogy ha egy más szélkormányom van, akkor nem maradok le ennyire az első hónapban. Viszont egyelőre a világon jelenleg öt ember van, aki ezt a fajta szóló földkerülést teljesíteni tudta, beleértve Robin-Knox Johnstont is! Hat lesz, ha Tapio Lehtinen is célba ér.

Milyen fogadtatásra számítottál a célba érkezésnél?

Don a jövetelemet valamiért 22-ére számolta, így 21-én hajnalban megrettent, hogy már ott vagyok. Meg is kért, hogy késleltessem a befutót, hogy megszervezhesse a dolgokat. Ennek ellenére, hogy mondjuk változott a program, nagyon szép számmal jöttek ki a vízre és a parton is sokan voltak.

És milyen felkészült voltál! Egy ismerősöm is megjegyezte, hogy nézd itt jön az István egy ilyen földkerülés végén és úgy néz ki, mint akit skatulyából húztak elő. Még a hajója is. A spriccponyvád olyan tiszta volt, mintha most vetted volna elő és a fedélzet lepucolva, a hajófenéken kagylóknak nyoma se látszott!

Sajnos a kagylók azért ott vannak a tőkesúlyon és a kormányon, és fékeztek rendesen. Csak a vízvonal környékét tudtam megtísztítani. De ahogy mondtam, sajnos volt időm felkészülni az érkezésre.

Olvastam, hogy édesapád hamvait elvitted a Horn-fokhoz

Két kis urnát vittem magammal apám hamvaival. Az egyiket szétszórtam a Horn-foknál Balogh Dezső és Szitnyai Jenő barátom sírjáról hozott földdel együtt. A másikat körbevittem, hazahozom és majd édesapám kedvenc hajójának a Kelénnek a fedélzetéről kívánom a Balatonba szórni.

Ruji
Fotó: GGR – Don & Jane

 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!