Háromszoros olimpiai bajnok vitorlázó érkezik a Balatonra

fotó © Ricardo Pinto | DRAGON GRAND PRIX GERMANY 2017

Jochen Schümann Magyarországon versenyez a májusi Dragon EB-n. A világ egyik legismertebb vitorlázója egy esélyes német csapatot erősít.

Jochen Schümann, háromszoros olimpiai bajnok és America Kupa-győztes német vitorlázó is itt lesz majd Balatonfüreden a május végén Balatonfüreden sorra kerülő Dragon Európa-bajnokságon. Schümann, akit a világ legsikeresebb vitorlázói között tartanak számon, taktikusként az egyik esélyes német hajót erősíti majd, és az sem kizárt, hogy az EB előtt rendezendő nyílt magyar bajnokságon is vízre száll.

Schümann részvétele is jól mutatja, hogy milyen elképesztően erős mezőnyre számíthatunk a magyarországi világversenyen.

A Dragon hajóosztályra jellemző, hogy különböző hajóosztályok legjobbjai is részt vesznek a versenyeken, mert a hajóosztály igen komoly kihívást jelent taktikai, hajóbeállítási és erőnléti szempontból is” – hangsúlyozta Náray Vilmos főszervező, a Magyar Dragon Szövetség elnöke.

Jochen Schümann 1976-ban a montreali olimpián finn dingi hajóosztályban még az NDK színeiben nyerte első olimpiai aranyérmét. Később a Soling hajóosztályban 1988-ban győzött, majd az 1996-os atlantai játékokon már az NSZK színeiben nyert. Négy évvel később Sydneyban pedig csak hajszállal maradt le negyedik aranyérméről. Megszámlálhatatlan világ- és Európa-bajnoki címe mellett Schümann a 2007-ben America Kupát nyert Alinghi csapat sportigazgatója is volt.

De nemcsak Schümann személye a garancia az élvezetes versenyre.

A jelentkezők között van már az Európa-bajnoki címvédő portugál Pedro Andrade, a többszörös világbajnok német Vincent Hoesch és az osztály nemzetközi szövetségének orosz elnöke, Vaszilij Szenatorov is. Az indulók között valószínűleg ott lesz Fa Nándor legutóbbi fölkerülő Vendée Globe versenyének egyik résztvevője, a holland Pieter Heerema, és még sok egykori olimpiai és világbajnoki dobogós vitorlázó is. A magyar szívek pedig a Kis-Szölgyémi Ferenc, Kiss Tamás, Vezér Károly alkotta trióért doboghatnak majd, akiknek – ha kijön a lépés – dobogós esélyeik is lehetnek.

A Balatonfüredi Yacht Clubban kerül majd sor a versenyre, amelynek megrendezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja.

Május 22-én kezdődik a magyar bajnokság, amely bemelegítő, ismerkedő versenynek számít majd, és május 26-án kezdődik az igazi megmérettetés, az Európa-bajnokság.

A szervezőmunka időarányosan halad, ami már abban is megnyilvánul, hogy egyre több az érdeklődő és a konkrét jelentkező is. Noha a hivatalos versenykiírást csak a napokban publikálják majd, már most nyolc ország vitorlázói jelentkeztek a versenyre. „Az érdeklődés komoly kihívás elé állít minket, de a Balatonfüredi Yacht Club fantasztikus adottságokkal rendelkező kikötőjében akár 75-80 hajó elhelyezését is meg tudjuk oldani” – húzta alá Náray.

A versenyrendezéssel kapcsolatos igények is rendkívül magasak: mind a szálláskörülményekkel, mind a verseny infrastruktúrájával és logisztikájával kapcsolatban igen komoly elvárásokat fogalmaznak meg. A rendezőgárdával együtt mintegy háromszáz résztvevő a Balaton idegenforgalmát is fellendíti majd az előszezonban, de ennél sokkal többet jelent, hogy tavunk idegenforgalmi desztinációként is ország-világ előtt bizonyíthatja majd értékeit.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!