Gyanús körülmények a Finn dingit az Olimpiáról kigolyózó szavazásnál!

A Magyar Vitorlás Szövetség akár jogi lépéseket is tenne

A Magyar Vitorlás Szövetség közleménye:

A 2024-es olimpia versenyszámok tekintetében a World Sailing elnökének Kim Andersennek az idén novemberi WS konferencia előtt benyújtott „sürgős” beadványa a „mixed gender keelboat offshore” már a konferencia ideje alatt is nagy port kavart. Ennek hatására WS Tanácsa és utóbb a WS Közgyűlése a 2024-es olimpiai játékokra megszavazta a „mixed gender keelboat offshore” versenyszámot és ezzel együtt egy, közelebbről egyelőre ismeretlen(!) 6-10m hosszú tőkesúlyos hajót, melyen egy női és férfi sportoló versenyez majd (a verseny lebonyolításának és biztosításának rendje egyelőre szintén ismeretlen…) és ennek okán esett ki 2020 után az olimpia játékokról az elképzelések szerint a Finn Dingi osztálynak (melynek regnáló világbajnoka Berecz Zsombor) helyt adó Mixed One Person Dinghy versenyszám.

Az elnök által benyújtott javaslat tárgyalásához – a WS 2018. májusi Mid-year meeting-jén hozott határozat megváltoztatásához – a WS Tanácsának 75%-os szavazatára volt szükség, mely szótöbbséget a javaslat a novemberi WS Tanács ülésen meg is kapta, legalábbis péntekig ezt gondoltuk….

A World Sailing tanácstagjait a WS tag nemzeti szövetségek jelölik. A Tanácsban egy magyar tag dolgozik, Wossala György, akit erre a posztra a „B group” – 8 közép-európai ország – jelölte 2016-ban. A Tanács döntéseit tartalmazó jegyzőkönyvet a WS titkárság csütörtökön tette közzé – Wossala György korábbi írásbeli kérésére a név szerinti szavazati mátrixszal együtt. A tagoknak két hetük áll rendelkezésre a dokumentum véleményezésére.

Wossala György WS által jegyzőkönyvbe vett szavazatai sajnos nem felelnek meg a valóságnak.  

Wossala György tényleges szavazatai:        A jegyzőkönyvben található szavazatok:

037-18 P1 – REJECT                                    ABSTAIN          

037-18 P2 – REJECT                              Did not participate in the voting

EQ Strategy – ABSTAIN                         Did not participate in the voting

058-18 – ABSTAIN                                  Did not participate in the voting

Wossala György mellett már további két Tanácstag is jelezte írásban a WS felé, hogy a 037-18 P1 Submission-re (a májusi döntés újra tárgyalása) leadott szavazataikat nem a valóságnak megfelelően rögzítették (Peter Hall / Canada és Zvi Ziblat / Izrael). Ezen szavazatok nélkül nincsen meg a megfelelő számú szavazat ahhoz, hogy a Mid-year meetingen meghozott határozatot megváltoztassák, ergo mind a Tanács, mind azt követően a Közgyűlés határozta a Finn Dingi-nek helyt adó versenyszám 2024-es kizárásól nem érvényes.

Érdekesség, hogy mindhárom Tanácstag az egész konferencia alatt a Finn Dingi mellett érvelt, melyről számos dokumentum és a Tanács, valamint a Közgyűlés üléseiről készült filmfelvétel is tanúskodik.

Az MVSZ a Tanács ülésére és a Közgyűlésre összesen 12 írásos beadványt nyújtott be – önállóan vagy más országokkal együtt- a Finn Dingi „megmentése” érdekében.

Mindhárom Tanácstag hivatalosan kezdeményezte a szavazataik helyesbítését az SZMSZ 3.2.1. és 3.2.2. pontjaira hivatkozva, amennyiben ezt nem utasítják el, egyelőre helyreáll a Sarasota előtti állapot, azaz a Finn Dinginek helyt adni tudó Mixed One Person Dinghy versenyszám ott lehet a 2024-es Olimpián.

A beadványokat az SZMSZ értelmében a WS elnöke Kim Andersen bírálhatja el.

A kérelmek esetleges elutasítása esetén az MVSZ, hasonlóan több külföldi szövetséghez, további jogi lépéseket tervez, ennek lehetséges módjait vizsgáljuk.

Holczhauser András főtitkár

Magyar Vitorlás Szövetség

 

 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!