vitorlazas-florida-tp52-quantum-racing-key-west-race-week-sailing-vitorlazas-florida-hajozashu

Izgalmasan indult a TP52 Super Series

Idén harmincadik alkalommal rendezték Floridában, Key West–en a Quantum Sails támogatásával a Quantum Key West Race Week–et.

A versenyen tizennégy ország száz egysége versengett, ami közel hatszáz vitorlázót jelent. A verseny főleg a One – Design osztályoknak fontos állomás, többek között a TP52 – es flotta is itt kezdte meg az idei szezonját, de emellett több J osztályos hajó illetve ORC kategóriákban is versengtek. A körülmények ideálisak tökéletes szélviszonyok Karib – tengeri hangulat és időjárás.


A TP52 – es osztályban tizenegy egység nevezett.

Hétfőn két futamot sikerült rendezni. Mind a két futamot a német Platoon nyerte. A hajó télen kisebb átalakításokon esett át, új keelt kapott és az árbocát is cserélték. Talán az sem elhanyagolható tény, hogy a taktikusa a csapatnak John Kostecki lett. A nap végén a második helyen az amerikai Sled állt hét ponttal, egy második és egy ötödik hellyel. Egy ponttal lemaradva tőlük az Azzurra csapata volt, akik egy hatodik és egy második helyet vitorláztak. A tavalyi sorozat győztes Quantum Racing csak a negyedik helyre ért fel tíz ponttal.

QUANTUM KEY WEST RACE WEEK January 16th - 20th, Key West - Florida

Fotó: QUANTUM KEY WEST RACE WEEK, January 16th – 20th, Key West – Florida

Kedden szintén két futamot rendeztek. Az első futamot rajt – cél győzelemmel a Gladiator nyerte. A csapat télen erősített és a taktikusuk azaz Ed Baird lett aki tavaly még a Quantum Racing – gel nyerte a sorozatot. Második lett a török Provezza, harmadiknak pedig az Azzurra érkezett. A negyedik futam általános visszahívással indult, majd végül a Quantum tudott nyerni, ismét második lett a Provezza és harmadik a Bronenosec. Négy futam után még mindig a Platton vezetett annak ellenére, hogy a második napon két hatodik helyet vitorlázott. Egy ponttal lemaradva második helyre feljött a Quantum Racing egy negyedik hellyel és egy futamgyőzelemmel. A harmadik helyen pedig az Azzurra állt egy harmadik és egy nyolcadik hellyel, négy ponttal lemaradva a Quantum – tól.

Szerdán egy kicsit sűrűbbre sikerült, mert itt már három futamot vitorláztak a csapatok, viszont az előző két nap 15 – 20 kts szélhez képest kicsit gyenegébb szelek fújtak, ami még taktikusabb vitorlázást igényelt. A változások napja volt ez, hiszen két újabb csapat is tudott futamot nyerni, az Interlodge és a francia Paprec is. Az első és a második futamot is az amerikai Interlodge nyerte, kormányosuk az az Ian Walker, aki a legutóbbi VOR – on az Abu Dhabi csapatát vezette győzelemre. Az ötödik futamban az Azzurra lett a második és a Ran futott be harmadiknak. A hatodik futamban a Platoon és a Bronenosec osztozott a dobogó többi helyezésén a fenti sorrendben. A napi utolsó futamot a Paprec nyerte második lett a Platoon és harmadik az amerikai Sled. Nap végére a Platoon meg tudta őrizni vezető helyét, de pontazonossággal volt csak második az Azzurra és a török Provezza is csak egy ponttal lemaradva állt a harmadik helyen.

QUANTUM KEY WEST RACE WEEK January 16th - 20th, Key West - Florida

Fotó: QUANTUM KEY WEST RACE WEEK, January 16th – 20th, Key West – Florida

Csütörtökön megint két futamot rendeztek. A nyolcadik futamot a Ran nyerte így már a tizenegyből hat hajónak sikerült futamot nyernie, ami talán tükrözi az osztály erejét. Második lett a Quantum és harmadik a Platoon. A második futamot a Quantum nyerte, utána az Interlogde futott be majd a Provezza. Nap végére megint izgalmasan alakult az eredménylista. A Provezza a harmadik helyről vezető helyre lépett. A második harmadik és negyedik helyen pontazonossággal három hajó volt sorrendben a Quantum a Platoon és az Azzurra. Az ötödik helyen a Ran állt, de neki is csak egy pont a hátránya így a zárónapon bármi megtörténhet.

Pénteken már csak egy futamot rendeztek, amit a Quantum nyert és ezzel egyben a Key West – i versenyt is nyerte végül hat pont előnnyel. Második lett a Bronenosec de ezzel a helyezésével is csak a hatodik helyen végzett igaz pontazonossággal az olasz Azzurra – val. Harmadik az Interlodge lett, de így is csak a hetedik helyen végzett. A dobogó viszont érdekesen alakult a második és a negyedik hajónak is azonos pontja lett a végjátékban, de mivel a Platoon kettő, a Ran egy futamot nyert és a Provezzának pedig nem volt futamgyőzelme, így a fenti sorrendben alakult a dobogó második és harmadik foka.


Eredménylista IDE KATTINTVA elérhető.

florida-tp52-quantum-racing-key-west-race-week-sailing-vitorlazas-florida-hajozashu

Fotó: QUANTUM KEY WEST RACE WEEKJanuary 16th – 20th, Key West – Florida

A TP52 – es osztály következő versenye a Miami Roya Cup lesz március elején. – írja a compassmagazin.hu

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!