magyar-tengeri-nagyhajos-bajnoksag2-horvatorszag-vitorlazas-vitorlas-sailing-elan350-hajozashu

Klasszik nyerte a Tengeri Nagyhajós Bajnokságot

A várakozással ellentétben kedvező, 15 csomó körüli szélben lebonyolított hetedik futam rajtja után a Klaszik szinte azonnal kifordult, s a pálya jobb oldalát választva indult el a kreuz bóját jelentő Artica Vela-sziget felé.

Legfőbb ellenfele a Jedi Business a mezőny nagy részével a pálya közepén haladt, ahol fokozatosan elhúzott a környező hajóktól. Az Artica Velahoz végül a Jedi Business ért fel elsőként, de alig valamivel később érkezett oda a Klaszik is. A sziget utáni bliszter húzás mindkét csapatnak jól sikerült, de a hamarabb áthalzoló Klaszik pár perc alatt átvette a vezetést.

A hátszeles szakasz kezdetben e két csapat harcáról szólt, bár a sebességfölényben lévő Klaszik összességében fokozni tudta előnyét. A párharc következtében azonban nevető harmadikként a Nautik 370 Team ért le elsőként a Gnalic-szigethez, sőt Czégaiékat a Sailing Mánia is utolérte. A szél ezúttal nem déliesedett tovább, így a második cirkáló szakasz egycsapásos rohanássá vált. A Nautik 370 Team ennek ellenére a szakasz elején felfelé igazított, s ezzel azonnal vissza is esett a harmadik helyre.

A Klaszik újra az élre állt, s a Kozina-szigetig nemcsak megőrizte, hanem még fokozni is tudta a Jedi Business-szel szemben megszerzett előnyét.

A befejező hátszeles szakaszon Czégaiéknak nem sok esélyük volt a náluk gyorsabb hajó megelőzésére, már csak azért sem, mert az őket időközben újra utolérő Sopiékkal bonyolódtak kétszemélyes csatába. Ezt a csatát ugyan végül megnyerték, de a bajnokságot nem: a Klaszik csapata közel két perces előnnyel érkezett előttük a célba.


Végeredemény:

  1. Klasszik Építő
  2. Jedi Business
  3. Nautik 370 Team
  4. Sailing Mánia
  5. Kör-ker-Eibinger
  6. Eurofamily-Plusmarket
  7. TVSK Alsóörs
  8. RET Sailing Team
  9. Alcufer

Díjkiosztó

Az utolsó futam után pár órával került sor a verseny díjkiosztójára. Az MVSZ részéről Kerekes Kázmér, a verseny főrendezője köszöntötte az egybegyűlteket és pár szóval értékelte a versenyt. A díjazottak tőle vehették át a jól megérdemelt díjakat és emléktárgyakat. Valamennyi csapat kapott egy, a versenynapok alatt készített fényképeket tartalmazó DVD-t, míg a verseny dobogósai az érem és trófea díjazás mellett a Marina Yacht Sport által felajánlott hajózási felszereléseket is megkapták. A harmadik helyezett Nautik 370 Team tagjai vitorlás kesztyűket, a második Jedi Business csapattagok vitorlás késeket, míg a bajnok Klaszik vitorlázói automata mentőmellényeket vehettek át. A Waterlife Kft. által a tavalyi eredményéhez képest legjobban teljesítő csapatnak felajánlott különdíjat a Sailing Mánia csapata nyerte.

Kedves színfoltja volt az estének, amikor a bajnoki címről éppen lecsúszott Czégai Péter, mind a maga, mind csapata nevében a többi csapatnak köszönetet mondott a sportszerű küzdelemért és a rendezőségnek a verseny szakszerű lebonyolításáért.

A díjkiosztó végén a verseny főszervezője, Molnár Csaba köszönte meg a csapatoknak a részvételt, s egyúttal bejelentette, hogy a Sail-ing Kft. vállalja a jövő évi tengeri bajnokság megszervezését is.

A XII. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság a Himnusz közös eléneklésével zárult.


Szöveg, fotók: Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság / Sail-Ing

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!