flaar26-centomiglia-garda-sailing-vitorlazas-hajozashu-

Magyar esélyesek a Centomiglián!

Magyar esélyesek a Centomiglián. Rögtön három egység is indul.

A magyar vitorlázók körében a legismertebb és legnépszerűbb külföldi verseny a Garda-tavi (Olaszország) Centomiglia tókerülő. Ide kezdtek először járni a magyar hajósok is. A Rund umhoz hasonlóan 1951 óta kerül megrendezésre.

Idén szeptember 10-11-én lesz a Centomiglia.

Három csapat fogta a hajóját, összecsomagolták, majd kiutaztak a Garda tó partjára, hogy versenyezzenek a nagynevű Centomiglián.

A Verseny szombaton reggel 8:30 kor rajtol a Gargnano  városa elől. Fel kell hajózni Torbolehoz, majd onnan hátszélben a tó déli felén fekvő Desencano bójához, onnan vissza Gargnano főterénél lerakott befutást jelentő bóják közé. Az így, összesen kb 120 km táv megtételére maximum 24 óra áll rendelkezésre, ám a korábban említett rendszeres szél, várhatóan gyors hajózást tesz lehetővé.


Team Raffica

Libera – Egytestű hajó, 14-16 fős legénységgel, trapézzal, tőkesúly nélkül, 20m árboccal.

Méltán híresek a fiúk, mert már korábban nyertek itt (is) másrészt ők az egyetlen egység akik az Interlake szövetség által egybefoglalt tavakon minden évben körbevitorláznak. Mellesleg nem kis sikerrel. Király Zsolt csapata több tavon is nyert már kategóriát vagy abszolút számítás szerint.

raffica-centomiglia-sailing-vitorlazas-hajozashu

Raffica Facebook

Extreme Sailing Team

Extreme 40 – Többtestű hajó, katamarán. Brutális sebességéről és alkalmazkodó képességéről hírhedt hajó.

A csapat a Kékszalagon az előkelő 3.-helyet érték el. a Kaiser Kristóf által kormányzott egység először van a Garda tavon versenyezni, de minden okuk megvan a bizakodásra. A katamaránozás a Garda tavon korábban nem volt jellemző, így a helyi csapatok nem rendelkeznek komoly tapasztalattal ebben a hajóosztályban. Illetve a magyar vizekre átépített egység 10-15%-al nagyobb vitorlákkal rendelkezik, szemben a helyi erőkkel. (Tudni kell, hogy ellentétben a Balaton kellemes szellőivel és néha tomboló viharaival, a Garda tavi szelekhez lehet igazodni. Reggel az ékszaki irányól megérkezik a 35-40 km/h-s szél, ami a déli órákban leáll majd délire fordul. És ezt minden nap megteszi. Így a fiatal magyar csapat joggal reménykedhet, hogy a profiljukba vágó, erős szelekben gyorsan az élre állhatnak)

garda-super-g-extreme-sailing-team-hungary-extreme40-vitorlazas-sailing-hajozashu

Rozsda / Team Black Jack

Team Nelson

Flaar 26RR – dönthető tőkesúlyos, 8m rövid, hihetetlen könnyű 3 személyes hajó.

Nelson hajó akkor került be a vitorlás köztudatba, amikor megtervezték. Majd még egyszer, amikor megdöntötte a Kenese és Keszthely városa közötti sebességi vitorlázás rekordot. Éjjel.

flaar26-centomiglia-garda-sailing-vitorlazas-hajozashu

Flaar26 Facebook


KWINDOO alkalmazás

Van további magyar vonatkozása is a versenynek. A regatta közvetítésében részt vesz a magyar KWINDOO cég is, amely minden hajó részére egy új kommunikációs és nyomkövető rendszert biztosít. Mind a szervezők, mind a versenyzők számos funkciót kapnak amelyek segítik a kommunikációt, a közvetítést, illetve utóbb a teljesítmények kiértékelését elemzését. A rendszer jelentőséget jól jellemzi, hogy a szervezők nem haboztak és egyúttal kötelezővé is tették, illetve a használatba az olasz parti őrség helyi erőit is bevonják. Így, várhatóan a teljes mezőnyön túlmenően egyúttal mindenki számára láthatóak lesznek még a mentőhajók is.

IDE KATTINTVA LETÖLTHETŐ AZ ALKALMAZÁS 

kwindoo-sailing-app-vitorlazas-centomiglia-garda-italy-hajozashu

Innentől szabad a pálya, hogy minél szélesebb kör számára megnyíljon az eddig csak kevésbé, vagy távolból látható és mégis nagynevű esemény.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!