Nacra 17 – Virág Flóráék edzőtáborban

Az olimpiai Nacra 17 osztályban versenyző  Virág Flóra és Jankovics Gábor folytatták olaszországi felkészülésüket

Körülményeikről és az előzményekről már írtunk. A cikk ITT olvasható.

Múlt heti edzésükről pedig Flóra a következő beszámolót küldte a Magyar Vitorlás Szövetségnek:


Helyszín: Anzio, Olaszország
Edzők: Matteo Nicolucci, Gabriele Bruni
Edzőpartnerek: Zajac/Matz, Bressani/Zorzi, Ugolini/Giubilei, Ratti/Porro, Morelli/

Februári edzőtáborunkba ismét egy hajnali géppel utaztunk ki, hogy már aznap a vízen lehessünk. Szerencsére az idő is kedvező volt, 10-13 csomós déli szélben kezdhettünk.

A hét nap folyamán összesen 5 egységgel tudtunk edzeni, melyek között ott volt a riói bronzérmes osztrák páros. Egy nap kívételével mindig jó szél fújt délután, 8-18 csomó között. Mindennap volt speed teszt, manőverek gyakorlása és futamozás.

Sebességünk tavaly októberi edzőtábor óta nagyon sokat fejlődött, manővereink egyre letisztultabbak. Egyre több futamot is nyerünk a jó bójavétel, jó sebesség és a jó taktika választás által. Rajtolásunk és annak taktika megválasztása is sokat javult.

olaszorszag-olimpia-virag-flora-anzio-edzotabor-nacra17-catamaran-hajozashu-aut

Ebben a 7 napban a futamokból nagyon sok taktikát be tudtunk gyakorolni, az edzőnk nagyon sok információt adott át nekünk. Minden apró részletre odafigyel, majd a videóelemzésnél részletesen elmagyaráz, hogy mit miért és hogyan kell csinálni. Nagyon örülök, hogy be tudtunk teljesen illeszkedni az olaszokhoz és hogy már csapattagként kezelnek minket.

Utolsó nap már csak egyedül voltunk az edzésen hétfőn, mert mindenki hazament a hétvégén. Elmélettel kezdtünk, majd kimentünk délután a vízre. Ezen a napon fújt a legerősebb szél, viszont nagyon pöffös és forgolódós volt. A terelőszakaszt gyakoroltuk be sima és halzolásos bójavétellel, majd kielemeztük a videókat Matteoval és megbeszéltük a további programokat.

Következő eseményünk az olasz bajnokság lesz, melyet az olimpiai hajóosztályoknak rendeznek meg Ostiában. Ezután utazunk Palma de Mallorcara, a Trofeo Princesa Sofia nemzetközi versenyre.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!