Palamosban járt a magyar optimist osztály

Palamosban járt a magyar optimist osztály a 2017-es év első válogatóversenyén. Erős mezőny gyűlt össze a katalán vizeken, 27 nemzet 547 versenyzője álltrajthoz a nemzetközi porondon.

Jelen volt a spanyol élversenyzők mellett többek között Svájc és Olaszország válogatottja, a német csapat, az aktuális Európa-bajnokkal, Ausztria legjobbjai, valamint tengeren túlról is érkeztek versenyzők.


A magyar csapat 4 klubból – BYC, SVE, THE, SÉP – 22 fővel vett részt a viadalon.

A három naposra tervezett verseny az első nap rövid halasztással indult, de szerencsére megjött és folyamatosan frissült a várt délies szél, amiben 3 futamot tartott az 5 csoportra osztott mezőnynek a rendezőség. Legjobb futameredményeket Jeney Máté (4, 31, 6) és Nagy Bendegúz (BFD, 1, 7) érte el, de Borda Leventének (4) és Verebély Mátyásnak (7) is volt top 10-es helyezése az első napon. Külön öröm Bende futamgyőzelme.

optimist-palamos-vitorlas-verseny-hajozashu

A második napon hosszú halasztás után szállt vízre a mezőny, de az előrejelzés ellenére nem sikerült futamot teljesíteni, így maradt a csoportbeosztás vasárnapra.

Az utolsó napon ismét kegyes volt hozzánk az időjárás, így 3 szép futamot vitorláztak a versenyzők. Máté hozta a legjobb futameredményt a magyarok közül (9) az igen nehéz körülmények között. Jól mutatja a pálya bonyolultságát, hogy a végére 15-18 méter/perces jobbról jövő áramlással kellet megküzdeniük a gyerekeknek.

Végeredményben 4 főnek sikerült a legjobb 20 %-ban végeznie (EB-n és VB-n ez aranycsoport), Jeney Máté 43. (10%), Nagy Bendegúz 71. (15%), Verebély Mátyás 101. és Szabó Roni 106. helyen végzett.

team-hungary-optimist-palamos-vitorlas-verseny-hajozashu

A versenyt a spanyol Morales Alberto nyerte, honfitársa Baltasar Nacho és a belga Williem Risselin előtt.

Eredmények IDE KATTINTVA


A VÁLOGATÓZÁS RENDSZERE

Az optimistesek a 2016. évi magyar ranglista végeredményével együtt 8 eseményen szerezhetnek pontot, hogy bekerüljenek az Európa-, valamint a Világbajnokságra utazó válogatott keretbe. 8 pontszámból a legjobb 4 számít. A versenyek, a mezőny nehézsége alapján különböző súlyal számítanak a végeredményben. A Világbajnokságra 5 fő utazhat, az EB-re összesen 7 fő (nemek szerint legfeljebb 4+3) nevezhető. 3 pontszerző hely után a legjobb 5 sorrendben:

  • Jeney Máté, SVE
  • Nagy Bendegúz, BYC
  • Szabó Roni, SVE
  • Borda Levente, SVE
  • Benyó Máté, THE
  • A legjobb lány: Carra Chiara (13. helyen)

Az osztály következő válogató versenye a San Simon Cup, 2017. március 10-12. Izola, Szlovénia. – írja a hunsail.hu

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!