Győztes – szponzorra várva

Az élen egyenes uszonyos hajóval

Alex Thomson a fáradtság miatt zátonyra futott és motorhasználat miatt 24 órás időbüntetést kapott, így a bő 11 órával utána célba érő Paul Meilhat (SMA) lett az IMOCA 60 osztály győztese a Rute du Rhumon. Ha csak második lett volna, akkor is nagyszerű teljesítményt nyújtott, hiszen hagyományos, egyenes uszonyos hajóval tartotta a lépést az emelőuszonyokon szárnyaló Alex Thomsonnal, és előzte a Hugo Bosshoz hasonlóan foilos hajókkal vitorlázó ellenfeleket. Mindezt egy olyan versenyen tette, ahol különösen a táv második felén a passzátzónába érve bőszélben rohanhattak a hajók, ahol a “Dali-bajszos” uszonyokon szárnyalók gyorsabbak lehetnek.

Amúgy a 2010-ben VPLP/Verdier tervek alapján épült hajó fergeteges sikerlistával bír. Macif néven hajózva Francois Gabart vele nyerte a 2012-13-as Vendée Globe-ot és 2016-ban a Route du Rhumot is.

Két órával később ért célba Yann Élies (UCAR-St Michel), aki ezzel a verseny második helyezettje. A 2016-17-es Vendée Globe-on ötödik lett. Azon a versenyen ő volt a legeredményesebb egyenes uszonyos a mezőnyben. Most már foilosra alakított hajóval versenyzett.

Érdekesség, hogy mindkét versenyző jelenleg szponzort keres ahhoz, hogy majd részt vehessenek a 2020-ban rajtoló Vendée Globe-on. Így mindkettejüknek a legjobbkor jött a siker.

A győztes Paul Meilhat-nak négy éve fő támogatója az SMA biztosító, amely most kiszáll a vitorlás versenyzés világából.

Meilhat Laser és 49er vitorlázóként tanulta meg az alapokat, mielőtt offshore versenyzőnek állt. Eddigi legnagyobb sikere egy transzatlanti győzelem volt, amelyet a Transat AG2R La Mondiale négykezes versenyen ért el Gwénolé Gahinet társaságában. 2015-ben az Atlanti-óceán közepén ki kellett menteni a hajójából, miután egy viharban súlyos borda és medence sérüléseket szenvedett. Ezután indult a 2016-os Vendée Globe-on és remekül teljesített, ám a Csendes-óceánon a harmadik helyről műszaki hiba ki kellett állnia.

“Alex hibája érthető, hiszen őrülten a végső kimerülésig hajtjuk magunkat egy ilyen transzatlanti rohanásban. Örülök, hogy ő rendben van és a hajója is megúszta kis sérülésekkel. Nagy rajongója vagyok Alexnek. Hatalmas arc, ahogy versenyzik, a tempó, ahogy megy, a stílusa, mind lenyűgöző. Rendkívüli egyéniség, akár nyer, akár nem. Mindig emlékezetes, amit a pályán művel, muszáj látni és emlékezni a tehetségére. Nagyszerű ilyen emberekkel együtt lenni egy versenyben. 

2019-ben tovább hajtok a fő célomra, hogy ott lehessek a rajtvonalon 2020-ban a Vendée Globe-on. Nyitott vagyok minden javaslatra! Új hajó építése, ennek az átalakítása, minden lehetséges!”

Negyedikként ért célba a kétszeres Vendée Globe győztes Vincent Riou (PRB), ám ő már nem előzi meg  24 órás időbüntetéssel sújtott Alex Thomsont. Ahhoz 72 perccel korábban kellett volna érkeznie.

Ruji
Fotó: Yvan Zedda

Paul Meilhat az SMA kokpitjében

Az SMA a 2013-ban rekordidővel Vendée Globe győztes Macif, Francois Gabart egykori hajója

Yann Eliés hajója az UCAR-Saint-Michel az átalakított Safram

Vincent Riou az átalakított PRB-vel negyedik lett

Ötödik az IMOCA 60-asok között Boris Hermann

 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!