Berecz Zsombor jól kezdett a Világkupa döntőn

A spanyolországi Santander ad otthont a Nemzetközi Vitorlás Szövetség világkupa döntőjének, ahova a Miami-ban és Hyeres-ben rendezett állomások eredményei alapján legjobb vitorlázók kaptak meghívást az olimpiai hajóosztályokban.


A Balatoni Yacht Club az alábbit írja Facebook oldalán Zsombi mai napjáról:

A Finn hajóosztályban a gladiátorok elit mezőnyében Berecz Zsombor háromszoros olimpikonunk is rajthoz állt. Igaz, hogy a Miami-i kupasorozaton nem vett részt, azonban Hyeres-ben szerzett szép eredménye alapján egy versenyeredmény alapján is meghívást nyert a döntőre.

Berecz Zsombor Santander Vitorlazo Vilagkupa Donto HAJOZASHU4

Santander emlékezetes hely Zsombor számára, hiszen 2014-ben itt szerezte meg hazánknak az olimpiai kvótát hajóosztályában.
A ma kezdődött világkupa döntőn a Finn hajóosztályban a meghívott húsz helyett 16 versenyző áll rajthoz. A mezőny erős, itt van többek között a riói olimpiai bajnok Ed Wright is.

A mai napon két futamot rendeztek a Finn osztály számára. Berecz Zsombor erősen kezdett az a 16 fős elit mezőnyben és a 3. helyen áll az első nap végén.

Berecz Zsombor Santander Vitorlazo Vilagkupa Donto HAJOZASHU1

Tegnap este egy front vonult át a Biscayai-öböl felett, amely a mai napi időjárást is meghatározta. Döcögős volt a kezdés az első futamban Zsombi számára, kicsit nehezen találta meg magát a kevert hullámzásban, de a nem túl jó rajt után volt ideje összeszedni a hajóvezetését és az oldalválasztások tekintetében – amelyet az erős szembeáramlás is befolyásolt – jó döntéseket hozott. A beígért 15-20 csomós szél végül csak 12-15 csomósra erősödött, de ez nem okozott gondot és a harmadik helyre hozta be a hajóját.

Berecz Zsombor Santander Vitorlazo Vilagkupa Donto HAJOZASHU2

A második futamban már jobban rajtolt és szépen vitorlázva a kreuz végén az ötödik helyen ért fel, amit egy szoros bójavétel követett és hamarosan harmadikra javított. A második kreuzban a mögötte haladó spanyol Muscat és brit Wright balra nyitott. Az áramlás és egy kisebb szélforduló következtében 100 métert hoztak az előttük haladó hármason és az élre álltak. Sajnos a végén még a kanadai is becsúszott Zsombi elé, de azért a hatodik hely sem rossz az első napon!

A két futam utáni összetett eredmények alapján első helyen jelenleg a brit Ed Wright, a másodikon a szintén brit Henry Wetherell, míg a harmadik helyről Berecz Zsombor várja a holnapi folytatást.

Holnap szintén két futamot tervez a rendezőség.
Facebook és Twitter oldalunkon követjük az eseményt!

Hajrá Zsombi!

Fotók: Tóth Bogee

Berecz Zsombor Santander Vitorlazo Vilagkupa Donto HAJOZASHU3

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!