Földkörül egy 6,5 méteres vitorlással – Védő Attila története

Az első állomás a Kanári-szigetek volt, majd áthajóztam az Atlanti-óceánt, a Panama-csatorna majd Ecuador. Ezután nekivágtam a Csendes-óceánnak.

Vedo Attila Foldkoruli Vitorlazas Meder Aron Atlanti Ocean Sailing HAJOZASHU

A Holt-Körösön töltötte gyerekkorát, most meghódítja az óceánokat

A szarvasi Védő Attila mindig a vitorlázásról álmodott, de pár éve, ahogy Írországba költözött, ezt az álmot valóra váltotta. Mi több, szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt egy hatalmas kalandnak kezdett neki, amikor 6 és fél méteres vitorlás hajójával elhagyta Dublint, hogy meghódítsa a tengereket, óceánokat.

Mi előzte meg ezt a szenvedélyt? Szarvasi lévén arra gondolok, hogy biztosan kajakoztál.

Védő Attila: Versenyszerűen nem kajakoztam, de igen, szarvasiként állandóan a Körösön töltöttem a nyarat. Édesapám, ő versenyszerűen kajakozott, így a víz iránti szeretetét mi, a gyerekei is megörököltük. Családi legenda nálunk, hogy hamarabb tanultam meg úszni, mint gyalogolni: állítólag 3 éves korom környékén egyszerűen belesétáltam a mólóról a vízbe. Volt egy telkünk Szappanosban, és egy saját kajakunk is.

Mikor és hogyan kezdtél a vitorlázás felé kacsingatni?

Védő Attila: Nagyon sokat olvastam gyerekkoromban, főleg Verne Gyulát és Dékány Andrást, tipikus matrózos, vitorlás, kalózos könyveket. Innen tanultam meg olyan fogalmakat, hogy szélességi és hosszúsági fok, árboc, vitorla, satöbbi. Nem igazán volt lehetőségünk a Balatonra elmenni, ahol személyesen is kipróbálhattam volna, de képzeletben én mindig egy vitorláson utaztam.

És mikor vált valósággá?

Védő Attila: 2006 óta Írországban élek, Dublinban, ahol élénk a vitorlásélet, viszont nagyon nehéz bekerülni ezekbe a körökbe, elvégre ez nem olyan, mint egy teniszklub. Végül találtam egy klubot Sailing in Dublin néven, ehhez tudtam csatlakozni. A klubtagság kifizetésével az ember a hajók társtulajdonosává is válik. Kezdetben az alapokat tanultam meg, hogyan kell karbantartani egy vitorlást, és minden olyat, ami ehhez tartozik, elvégre ez egy nagyon összetett dolog. Aztán 2009-2010 körül rohamléptekkel sajátítottam el a vitorlázás fortélyait.

Mi motivált arra, hogy belevágj egy ilyen hosszú útba? A határaid feszegetése, esetleg kalandvágy?

Védő Attila: Méder Áron vitorlázó, amikor megkerülte a Földet azt mondta, hogy „csak el akartam menni egy hosszú vitorlázásra”. Valami hasonló járt az én fejemben is, valahányszor vízre szálltunk és visszatértünk, mindig azt éreztem, bárcsak eltévedtünk volna, hogy még mindig úton legyünk. Mindig a fejemben motoszkált egy hosszú út gondolata, és mindig találtam egy kifogást, hogy miért ne induljak el, közben pedig irigykedtem azokra, akik belevágnak. Aztán egyszer csak kifogytam a kifogásokból, és rájöttem, itt az idő elindulni.

Csak belevágtál, vagy volt már egy hosszabb utad a mostani előtt is?

Védő Attila: Körbehajóztam Írországot másfél évvel ezelőtt, mondhatni ez volt a teszt, ahol felmértem, hogy hogy bírja a hajó, milyenek a körülmények, min kell javítani. Akkor rájöttem, hogy ez tetszik, tudom is csinálni, most már el lehet indulni. Ezt az indulást megelőzte egy komoly fizikai felkészülés, hiszen nagy állóképességre van szükség, valamint szellemileg is rá kellett hangolódni az útra. A hajón fél évig dolgoztam, hogy olyan állapotba hozzam, hogy bírja az utat. Fontos kihangsúlyozni, hogy ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egy impulzív gondolat volt, hogy hopp, elindulok, hiszen ez veszélyes dolog, komolyan kell hozzáállni. A tenger semleges, nincs senki ellen, senki miatt, csak csinálja a dolgát, amit már évmilliók óta, nem lehet vele viccelni.

Végül mikor indultál el?

Védő Attila: Tavaly szeptember 18-án. Éppen a napokban tartottunk egy bulit az egy évet megünnepelendő. Az első állomás a Kanári-szigetek volt, szerencsére jól mentek a dolgok. Ezt követően áthajóztam az Atlanti-óceánt, majd végighajóztam a Panama-csatornán, és jött Ecuador. Ezután nekivágtam a Csendes-óceánnak, most pedig itt vagyok Francia Polinéziában, Hiva Oa-n.

Ez a célállomás volt amúgy is a terv?

Védő Attila: Nem, igazából nem tervezek ennyire előre. Inkább remények vannak, mintsem végső célpont. Mindig a következő lépést gondoltam célpontnak, de a versenyeken is így tartjuk, amikor a bóják körül kell körbemenni: mindig a következő bójára kell koncentrálni, nem az utolsóra. Lépésről lépésre kell haladni.

Problémamentes utad volt, vagy tartogatott valami nem várt izgalmat?

Védő Attila: Voltak gyengébb szelek, de a Csendes-óceánon kicsit megijedtem, hogy kevesebb doboz söröm van, mint ahány nap van még hátra! Viccen kívül, az otthoni hírek is tele voltak az Irma hurrikánnal és a többivel, de erre lehetett számítani. A hajózás története óta tudott, hogy ezek nem a klímaváltozásnak köszönhetőek, hanem a hurrikánoknak szezonjuk van. Így lehet velük számolni, ki lehet kalkulálni az időjárási anomáliákat, így el is lehet ezeket kerülni. A tervezettnél kicsit később indultam el, szeptember közepe-vége felé, úgyhogy Franciaországnál 60 km/h-s szelek voltak. Okozott izgalmakat, de nem volt veszélyes. Bár történt egy olyan, hogy a Csendes-óceán közepén fel kellett másznom az árboc tetejére kötelet szerelni, miközben tök egyedül voltam… Na, az tényleg izgalmas volt. Vagy amikor a Zöld-foki-szigeteken kikötöttem, ahol nagy a szegénység, és megpróbáltak kizsebelni. Panamavárosban pedig külön felhívták rá a figyelmemet, hogy ne mászkáljak egyedül, de gondoltam az egyik üzletből át tudok menni egy másikba. Hát, nem telt el két perc, egy férfi mellém hajtott, és le akarta nyúlni a telefonomat. Engem sem kell félteni, nem adtam oda. Panama érdekes hely, olyan, mint egy háborús övezet, mindenhol gépfegyveres emberek… A helyzet az, hogy emberek között veszélyesebb, mint a tengeren.

Azt mondtad, hogy egyedül voltál, amikor szerelted a kötelet. Végig egyedül utaztál?

Védő Attila: Igen, kivéve a Panama-csatornán, ahol szükségem volt négy kötélkezelőre, plusz a révkalauz. Úgyhogy hatan utaztunk egy 6 és fél méteres hajón 1 napig, amíg végigmentünk a csatornán. Reggel 5-kor kezdtünk neki az útnak, este 7-8 körül raktam ki a legénységet, majd meglátogatott a barátnőm.

Ő hogy bírja, hogy távol vagy?

Védő Attila: Hát, nehéz mindkettőnknek. Ő ír, Dublinban van, én meg úton. Sokat dolgozik, az eltereli a gondolatait.

Mész tovább, vagy most egy időre megpihensz Francia Polinéziában?

Védő Attila: Úgy terveztem, hogy kicsit maradok, gyönyörű ez a sziget, jó az idő, de épp a napokban kalkuláltam, távolság, idő és pénz tekintetében. Ha maradok, akkor a hurrikánzónák miatt még hat hónapig maradnom kell, de ha hamarosan elindulok, akkor tavasszal kevesebb utat kell megtennem. Ki akarom fogni a szeleket, ha a passzátszelet elkapja az ember, az viszi tovább, de ha nem, akkor bizony várni kell.

Mi az irány?

Védő Attila: A Csendes-óceánon van egy korallzátony, ami köré tengerszinten épültek a szigetek. Kristálytiszta víz, látható tengerfenék, lagúnák… 1-2 héten belül indulok, megpróbálok lemenni Tahitiig, ott majd látom, hogy kell-e javítani valamit a hajón, és hogy hogy alakul az időjárás. Aztán majd meglátjuk, hogyan tovább.

Attila angol nyelven blogot is vezet a kalandjairól, amikor éppen internetközelbe jut. Ha tudni szeretnéd, éppen merre tart, itt nyomon követheted!

Végül egy fantasztikus videó

 

(via beol.hu)