11 óra 11 perc alatt ért célba a legfiatalabb Balaton-kerülő

Vörös Gábor a Fa Nándor hajójával, fotó © Cserta Gábor

A Fa Nándor hajójával induló Vörös Gábor második helyen végzett az Egyszemélyes Balaton-kerülő Vitorlásversenyen.

A viadalon, 22 évesen a legfiatalabb Gábor végül 11 óra 11 perc alatt ért célba.

Vörös Gábor a Fa Nándor hajójával, fotó © Cserta Gábor

A legendás Kékszalagnál többet, 165 kilométert kellett teljesítenie a mezőnynek, amelyben ezúttal egytörzsű, nyitott, legfeljebb 8 méter hosszú hajók indulhattak.

A viadal célja ezúttal is a hazai szólóvitorlázás fejlesztése volt, ami maximálisan sikerült, hiszen az indulók fele kizárólag erre a versenyre fejlesztett hajóval állt rajthoz.

A kanizsai Vörös Gábor viszont kilógott a sorból, hiszen bármennyire is szeretett volna elindulni, nem talált magának megfelelő hajót. Egészen addig, amíg a felkészülési időszak előtt meg nem csörrent a telefonja, és a másik oldalon Fa Nándor jelentkezett be.

A legismertebb magyar hajós felajánlotta a 22 éves titánnak, hogy induljon az őáltala tervezett modellel.

Vörös Gábor csak kapkodta a levegőt, amikor meghallotta Fa Nándor ajánlatát, s örült a bizalomnak, amit a sportembertől kapott.– A szólóvitorlázók utánpótlásmezőnye szűk, konkrétan egyedül vagyok, ezért kifejezetten szerette volna látni, hogy milyen teljesítményt érhetek el a fejlesztésével – mesélte Gábor. – Persze azonnal hozzátette, hogy a bizalom jeleként minden felmerülő költségemet fedezi és segít a felkészülésben is. Nem sokkal később személyesen találkoztunk Csopakon, ahol pontosan elmagyarázta a technikai adatokat, hogy éppen milyenfajta szeleket szeret, s egyáltalán miként is kellene bánnom a „jószággal”.Az ifjú titán a vitorlázás embert próbáló sportjának az alapjait édesapjától leste el, akitől kitartást és harcos küzdőszellemet is örökölt.

Vörös Gábor a Fa Nándor hajójával, fotó © Cserta Gábor

– Sajnos az elfoglaltságaim miatt csak kevés időt tölthettem a fedélzeten, az edzés hiánya rányomta a bélyegét a bemutatkozó versenyemre is, a mezőny végén értem célba – mesélte a fiatal. – Viszont ekkor már éreztem, hogy ebben a hajóban van még tartalék. Ezért több lemondással már csak a Balaton-kerülő viadalra koncentráltam. Szerencsére a kedvező időjárási körülmények között megtaláltam a közös hangot a hajóval.

A 20 fős mezőnyben rendkívül rutinos versenyzőkkel találta szemben magát Gábor, amitől kicsit megijedt.

– A mesterem, Fa Nándor úgy engedett el a versenyre, hogy vitorlázzak, érezzem jól magam a Balaton hullámain, és ne görcsöljek azon, hogy éppen merre járok – folytatta. – Sportszerűen, becsületesen versenyezzek, s a legfontosabb: a biztonság. Arra külön felkészített, hogy a legjobbak hamar lehagynak. Erre az eredményre senki sem számított abból a magyar bajnokokkal és nemzetközi hírű indulókkal tűzdelt csapatból.A rajttól kezdve ideális körülmények, erős szél fogadta a résztvevőket, már a vitorla felvonása is többeknek nagy gondot okozott. Azonban Gábor, betartva edzője kérését, tényleg átadta magát az élménynek, és könnyed vitorlázással lett ezüstérmes.

– Fa Nándor a célban adott egy üveg pezsgőt, megveregette a vállam, s azt mondta, büszke, hogy együtt dolgozhattunk – tette hozzá Gábor. – Egy ilyen nagy sportolótól dicséretet kapni felemelő érzés, ahogy a szüleim elismerése is szintén nagyon sokat segített, hiszen a támogatásukkal érhettem el az álmomat. Ettől a viadaltól akkora energiát és feltöltődést kaptam, ami miatt még nagyobb lendülettel folytatom.

Forrás: zaol.hu

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!