Külföld
Kjell Inge Roekke Norvégia tizedik leggazdagabb embere mintegy kétmilliárd eurós vagyonnal a Kapital norvég magazin szerint. Az 58 éves férfi jelentős összeget biztosít a 181 méter hosszú hajó megépítésére, amely 2020-ban már a tengereket fogja szelni.
Vissza akarom adni a társadalomnak vagyonom nagy részét. Ez a hajó egy része ennek a törekvésnek”
– nyilatkozta az Aftenpost norvég napilapnak Roekke, aki a halászatnak és kőolajfeltárásoknak köszönheti meggazdagodását.
Roekke nem mondta meg, mennyibe fog kerülni a hajó és azt sem, milyen más célokra akarja felajánlani vagyonát.

A kutatóhajónak 30 fős legénysége lesz és mintegy 60 kutató dolgozhat rajta egy időben, akik a Természetvédelmi Világalappal (WWF) együttműködve végzik munkájukat. A hajó feladata lesz napi több tonna műanyag eltávolítása és megsemmisítése a tengerek, óceánok vízéből.
„Ez a hajó lehetővé teszi, hogy az óceánkutatást új szintre emeljük. Soha nem volt ilyen fontos, hogy megoldást találjunk a problémára”
– hangoztatta Nina Jensen, a WWF norvégiai részlegének főtitkára.

A davosi Világgazdasági Fórumon tavaly ismertetett tanulmány készítői arra figyelmeztettek, hogy 2050-re több lesz a műanyag, mint a hal az óceánokban.

MTI
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.