Vitorlázás
A Keszthely-Kenese Szóló 2018 lényege változatlan, nevesül: a nevezőknek 8 vagy 10 méter nyitott kategóriájú hajókkal kell átszelniük a Balatont, természetesen hosszában.

Tantal P26 és az új dupla kormány, fotó © HAJOZAS.HU
Fazekas Gábor gyerekkorában szörfözött, majd jött közel 20 év verseny nélküli élet. Az elmúlt 8 évben kezdett el a vitorlázással komolyabban foglalkozni. Az első versenyhajója egy CODE8 típus volt. Elmondása szerint itt még azt hitte, hogy szinte csak a hajó dönt egy-egy verseny kimeneteléről. Ekkor kezdődött a P26 Tantál fejlesztése.
Fazekas Gábor: Van a hajónak egy elődje, amelyet szintén Paulovits Dénes épített az olimpikon Dr. Hajdú Balázsnak a Finn osztályszövetség elnökének. Ennek a hajónak a tovább fejlesztett változata készült el számomra.
Fazekas Gábor: Mindenből próbáltuk a maximumot kihozni. Az első és legfontosabb szempont volt az, hogy a hajó minél könnyebb legyen. A gyártó Pauger Carbon nem mert belemenni a méhsejt technológiába, de fontos szempont volt továbbra is a súly, emiatt sokmindent fel kellett áldozni. Az egyik legjelentősebb fejlesztés az volt, hogy a szokásos ROD rendszer helyett PBO (ennek az anyagnak a keresztmetszeti szilárdsága meghaladja mind az acélt, mind a szénszálakat) vantnik kerültek beépítésre. A várható szélviszonyoknak megfelelően hidraulikával (mast jack) lehet elvégezni az árboc állításokat.
2018-ban a hajót tovább fejlesztette a FLAAR műhelye Déry Attila vezényletével:
– a szimpla kormány helyett dupla kormány került a hajóra,
– beépítésre került egy új keel konzol,
– és a bulba helyzete át lett helyezve.

Az új keel konzol, fotó © HAJOZAS.HU
Fazekas Gábor: Nekem nagyon fontos a műszerezettség és véleményem szerint másoknak is. A rendkívül jó műszerünknek hihetetlen sok adatra van szüksége ahhoz, hogy pontosan tudjuk használni, és ezeket az adatokat nekünk kell betáplálni. Alap követelmény volt számomra, hogy egy nagyon pontos és jól működő rendszer legyen, amely jó adatokkal tudja ellátni az automata kormányt is, ezáltal tud a hajó a legpontosabban menni. Így esett a választás a B&G 5000-es szériájára.

Műszerek még letakarva, fotó © HAJOZAS.HU
Fazekas Gábor: Volt egy fiatalkori gondolatom, hogy az embernek két dolog biztos legyen az életében, az pedig egy Alfa Romeo és egy North vitorla. Alfa Romeom már volt, ezért most megrendeltem a North Sails 3Di vitorláit a hajóra, ez egy varrás nélküli, egyedi háromdimenziós formázott versenyvitorla. A vitorlákat – szakmai tanácsadás és részletes felmérés után a North Sails Design központjában egyedileg tervezik meg és a cég külföldi üzemeiben készülnek el, egyedülálló technológiával, saját fejlesztésű anyagokból. A korábban tapasztaltakhoz képest, teljesen más vitorlázást igényelnek ezek a vitorla típusok. Magyarországon a Raffica hajó is ilyen vitorlákat használ.
Fazekas Gábor: Az idei lesz az ötödik amelyen elindulok, ezzel a hajóval pedig az első Keszthely-Kenese versenyem lesz. Az eddig legjobb eredményem egy bronzérem volt tavalyról. A jelenleg látható időjárás előrejelzés alapján, véleményem szerint nagyon sok esélyes a végeredmény. Irgalmatlanul sokat fog számítani a meteo taktika, igyekszem minél előbb végezni.
Rajt: 2018.06.02. 9:00 a Keszthelyi Yachtkikötő előtti vízterületről
Befutó: 2018.06.03. 9:00-ig a Balatonfői Yacht Club előtti vízterületen
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.