Vitorlázás
fotó © MTI | Szántó Áron
A verseny esélyesei közé tartoznak a legkorszerűbb technológiával épült katamaránok. Nagy kérdés, hogy megdől-e a jelenlegi alig több mint 7 órás időrekord.
Következik a Balaton és a magyar vitorlázás ünnepe: egy hét múlva, július 26-án kezdődik a jubileumi 50. Kékszalag, amely Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye.
Városok, kilométerek, időpontok
A rendező Magyar Vitorlás Szövetség arra számít, hogy rekordszámú induló lesz a versenyen, ami több mint 600 hajót jelentene. A versenytáv légvonalban több mint 150 kilométer, az útvonal pedig – ahogy az 1934-ben megrendezett első verseny óta minden alkalommal – Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred lesz.
A versenyen az előzetes várakozások szerint a legkorszerűbb technológiával épített 10-15 többtestű – köztük magyar fejlesztésű – hajónak, jellemzően katamaránoknak van a legnagyobb esélye arra, hogy az abszolút értékelésben megszerezzék az első helyet.

A rekodtartó Opel 5050 Fifty Fifty, fotó © HAJOZAS.HU
A verseny július 28-án szombat reggel 9 óráig tart, addig kell befutnia minden versenyzőnek. A címvédő tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas, aki tavaly a Festipay nevű hajóval alig több mint 10 óra alatt teljesítette a távot. A 2017-ben rendezett Kékszalagon egyébként 547 hajó nevezett és 410-en futottak be. A Magyar Vitorlás Szövetség arra számít, hogy az idén mindkét szám jóval magasabb lesz.
Mindenkihez szól a verseny
Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke azt mondta: „Az idei verseny nem csak a ma már 40 ezer embert megmozgató magyar vitorlázás ünnepe, hanem a Balatoné, a turizmusé. Leegyszerűsítve mindenkié, aki szereti a természetet. Már az első, 1934-ben rendezett verseny sem csak a vitorlázásról szólt, hanem hozzájárult a Balaton népszerűsítéséhez is”.
A jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíj is jó alkalom, hogy minden érdeklődő közelebb kerüljön a vízhez és a vitorlázáshoz. Számos program vár mindenkit Balatonfüreden, például a Kékszalag piknik, modellvitorlás-verseny, a Kékszalag történetét bemutató retrospektív fotókiállítás. Lesznek továbbá beszélgetések a Vitorlás szigeten, koncertek és utcabál is.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.