Vitorlázás
A Bahama-szigeteki Nassaunál, a Montagu-öbölben szombaton lezajlottak a negyeddöntők, az elődöntő és a döntő is a szokásos remek szélben. A végső győzelmet a selejtezőfutamokból harmadik helyen bejutott Jorge Zarif vezette hajó szerezte meg. További részletek a verseny honlapján: www.starsailors.com
Pedig e változásnak köszönhetően jutott a kétszeres Star olimpiai érmes a döntőkbe Berecz Zsombor és Michael Maier kettőse helyett. A futamon óvás nem volt.
Pénteken Grael és Goncalves a verseny kilencedik selejtezőfutamában korai rajtot vétett, így az eredményük OCS lett. Ekkor ez a futamuk lett a kieső, és belépett a sorba a korábbi legrosszabb eredményük, a csütörtöki ötödik futamban elért 23. helyük, Ez a hely szerepelt az eredménylistában az utolsó, tizenegyedik selejtezőfutam közben is.
Berecz Zsomboréknak gyengébben ment az utolsó futamban, ám a befutó hátszeles szakaszon remek vitorlázással három helyet előre léptek és 15-ként értek célba. Ezzel egy ponttal előzve Graeléket az összetett 10 helyen végeztek.
A televíziós közvetítésben dolgozó kétszeres olimpiai bajnok Shirley Robertson beszállt Zsombiékhoz a hajóba és a továbbjutást gratuláló riportot készített a verseny legeredményesebb Star osztályban nem járatos kettősével.
Ezzel pontazonosság alakult ki, ami már a braziloknak kedvezett. Berecz Zsombiék kicsúsztak a tízből és nem vitorlázhattak a negyeddöntőn.
Se a verseny honapjára írott hírben, se a döntő napjának közvetítésében egyetlen szó sem szerepel korábbi téves eredményről, tévedésről, hibáról, eredmény helyesbítésről, egyáltalán a változásról. Egyedül a reggel, a tévéközvetatésben hangzik el a rajt előtt Lars Grael-lel készült riportban a brazil versenyző részéről: „Az OCs-ünk miatt bekerült a listába a korábbi legrosszabb helyünk egy huszonharmadik (!). De ezzel is bejutottunk a tízbe…”
Ruji

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.