bolygo-vitorlas-balaton-90eves-hajozashu

90 éves a Balaton egyik legöregebb hajója

Igazán tiszteletreméltó korban 90 éves korában köszöntötték a Balaton egyik legöregebb járművét, a Bolygó vitorlás hajót!

Az alsóörsiek számára már több mint fél évszázada ismerős lehet a Bolygó nevű vitorlás hajó látványa, amely 1926-ban kezdte meg a balatoni pályáját Fonyódon. A születésnapra természetesen összegyűltek a hajó kapitányának, Fináczy Lászlónak – vagy, ahogy mindenki emlegeti, Marci bácsi – tisztelői, sporttársai és barátai is, hogy méltóképpen köszönthessék az öreg hajót.

Elsőként a Túravitorlás Sportklub nevében Garádi István köszöntötte az ünneplőket, s elmondta, a Bolygó egy másik hajóval együtt érkezett Magyarországra, amely sajnos a második világháború alatt megsemmisült. Hozzátette, a vitorlás hajó 1925-ben készült a felső-ausztriai St. Gilgenben, és 1926 óta  – igaz, először még balatonfüredi hajóként – aktív részese a balatoni vitorláséletnek.

A 2012-es restaurálást követően jelenlegi állapotát a Bruckner-műhelynek köszönheti.

„Két dolog jut eszembe, ha erre a csodás hajóra tekintek. Az egyik a múlt tisztelete, hiszen már hosszú évtizedek óta Alsóörs egyik szimbóluma ez a hajó, a másik pedig az önzetlenség, hiszen Marci bácsinak köszönhetően immár több mint tíz éve a testvértelepülésekről Alsóörsre látogatók és állami gondozott gyeremekek is megismerkedhettek a vitorlázás élményével – mondta a polgármester, majd az önkormányzat nevében egy emlékkupát adott át a hajó kapitányának.

Természetesen a legénység tagjai is szót kaptak a jeles alkalmon, mint például Fekete Gyula, aki elmondta, immár tizennyolc éve vitorlázik Marci bácsival, és ez alatt az idő alatt nemcsak a mesterséget tanulta meg tőle, hanem azt is, hogy soha nem szabad feladni.

A Bolygó legénysége nevében pedig Póczik András adott át egy emlékkupát a kapitánynak.

Kekk Sára – veol.hu

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.