Király Zsolt és csapata győzött a Rafficával a 69. Centomiglián

A Raffica Team 2019-ben elérte az áhított négyes sikert

Vagyis ugyanabban az évben az egytestű hajók között mind a négy nagy európai tókerülő versenyen sikerült győzniük. Nyertek ők már korábban a genfi-tavi Bol d’Oron, a boden-tavi Rund umon, a balatoni Kékszalagon és a Centomiglián is az egytestűek között, csak soha nem egy azon évben. 2016-ban már közel voltak ehhez, épp csak a Balatonon elcsúsztak a banánhéjon, mivel akkor kikaptak a Principessától.

A 69. Centomiglia győztese a Raffica Team, fotó © Török Brigi

Idén győztek mindhárom nagy európai tókerülőn. Most a Centón alig akadt ellenfelük.

Az erősszeles első szakaszon két kis foiler hajó, a helyi olasz újdonság, a szárnyakon sikló 69F és a 30 csomó feletti sebességre is képes svájci Monofoil Gonet ment nagyon jól, majd a szél gyengülésekor a szintén svájci Sonnenköniggel kellett csatázni. Király Zsolték a távot 10 óra, 15 perc és 27 másodperc alatt teljesítve győztek a 2019-es Centomiglián.

Három további magyar hajó indult, közülük a Nelson Flottalízing osztályában második lett

Varga Lajos és csapata már harmadik éve jön a Centóra a Balatonon jól ismert és sikeres Flaar 26RR hajójával, a Nelsonnal. Serke Áronnal és Lillik Ákossal most is jól mentek. A 9 méter alatti egytestű hajók között 13 óra és 5 perc vitorlázással másodikként értek célba.

Rajthoz állt még egy magyar Extreme 40 katamarán is a Multicentón Földesi Gergely kormányzásával, de bumtörés miatt fel kellett adniuk a versenyt. Indultak Tenke Péterék is a Luka 30-as osztályban, de az eredménylista szerint kiálltak Brenzone és Bogliacco között, még a verseny első felében.

Király Zsolt a Centomiglia győztes hajó kormányosa az idei versenyről:

A verseny első felében a tó északi részén még jobban fújt a szél, fotó © Török Brigi

– Fent, a tó északi részén, a rajt utáni szakaszon kemény volt. Az beteg volt. Nem akart elállni, fújt rendesen. Nem a szokásos erős északi fújt, hanem sokkal morcosabb. Felhős volt az ég, ezért azt hittem meg is marad az a szél.
– De aztán ugyanúgy megállt, ahogy szokott?
– Igen. Leértünk Bogliacco elé, és vége volt a szélnek. De nem volt napsütés, nem volt olyan látványos a Cento, mint amilyen szokott.
– Kik voltak a fő ellenfelek?
– Kezdetben főleg két új, modern kis foiler, a 69F és a Monofoil Gonet.

Repül a 69F, fotó © Török Brigi

Aranyos hajók voltak. Úgy elpörköltek az erős szélben, hogy nem is tudtam mi történik!

De aztán jött a szélcsend és a szélcsíkos gyenge szellő, abban meghaltak.
– Így a fő ellenfél a svájci Sonnenkönig lett.
– Az is jó hajó, jól megy. Egy Farr 11-es sportváltozata, nagyon könnyű hajó, billenthető kíllel. Erős szélben nagyon megy ez is, de kis szélben már gyengébbek. Egy darabig jöttek velünk, lébe döntött tőkesúllyal próbálkoztak. De aztán egyszer elkaptuk a fonalat és akkor úgy lemaradtak, hogy már nem jelentettek veszélyt.

Sonnenkönig, fotó © Török Brigi

– Megvan a négyes siker, először! A négy nagy tókerülőt hogyan rangsorolnád?
– Talán a Kékszalag volt a legjobb nekünk. De az biztos, hogy a Bol d’Orral vetekszik.
– De a Centomiglia igencsak sorvad!
– Hú, ennek vége van! Nálunk egy Pénteki Regattán többen elindulnak. A Multicento nevetséges. Volt három Extreme 40-es, a többi kisebb katamaránt nem is láttam. Összesen kilenc többtestű, de Centón sem volt meg a száz induló! Ennek a versenynek valami nagy baja van. Nem tudom, hogy fogják ezt feltámasztani.
– Legalább kényelmesen voltatok Bogliaccóban…
– Az biztos. De ott sem stimmel valami. Először nem volt nagy daru, mert nem akarták odaengedni azt az embert, aki évek óta daruzik. Már a versenypóló is gagyi, azelőtt márkás cuccot adtak. Sőt amikor először voltam a kormányosoknak vízhatlan kabátot! És az a baj, hogy a mezőnyök is eltűntek. Már rajtszámot sem adtak a hajókra, nem kellett ragasztgatni. Ennyi hajóhoz minek. Tizenöt éve még 300-400 hajó volt, és mind versenyhajó, nem az úszó konyhák versenye volt… Nem érzem át, hogy mi a baj, de hogy itt egyre nagyobb baj van, az biztos.
– Nem volt már olasz Libera sem. Mi van a ClandesTeammel? Azzal tavaly még mentek.
– Úgy tudom nincs pénzük. Nem tudom hol van. Állítólag szét van szedve.
– Most, hogy meglett a négyes tókerülő siker, jövőre nem is érdemes ide eljönnötök?
– Nem. Minek? A költségek nem csökkennek. A daruzás drága, ahogy a szállás is. Itt semmi sincs ingyen. Ugyanakkor elfogytak az ellenfelek. Egyedül otthon is mehetünk. Ezért, ami most már itt van, nem érdemes kockáztatni a hajó épségét. Egyébként a rendezőknek szerencséjük volt. Persze nekünk is, mert ma, egy nappal a verseny után nagyon fúj a szél. Most 30 csomós alap van ráfújásokkal. Ilyenben nem lett volna Centomiglia.

Varga Lajos a 9 méternél rövidebb hajók kategóriagyőztes Nelson kormányosa a versenyről:

– Hogy értékeled az osztályotokban elért 2. helyet?
– Az a helyzet, hogy harmadik éve vagyunk itt Lillik Ákossal és Serke Áronnal. Amikor először jöttünk, akkor ugyanezek a csehek nyertek, a svájciak lettek a másodikok, mi harmadikak. Tavaly ugyancsak köztük lettünk másodikok, csak a svájciak győztek. Most megint a csehek. A 9 méter alatti nyitott kategóriában versenyzünk. Ezek mindketten Thomson hajók. Könnyű karbon versenygépek. A cseheké T830, a svájciaké T780. Általában könnyebbek, mint mi, mert a Nelson a balatoni egykezes Nagydíjra épült, ott pedig előírás, hogy a hajónak 110 fokos dőlésből talpra kell állnia. Otthon könnyűnek számítunk, de ezek 800 kiló körüli ellenfelek.
– Ez főleg kis szélben fizethet.
– Nem is ez a fő oka annak, hogy a csehek megvertek minket. MI hárman megyünk, ők négyen-öten. Mi ellenük taktikai vitorlázást nem tudunk csinálni csak stratégiait.
– Ezen mit értesz pontosan?
– Azt, hogy a gyors manőverekhez a bonyolultabb hajónkon kevesen vagyunk. Alá- vagy eléforduláshoz, egyáltalán krajcban forgolódáshoz. Billenthető kíl állítás, DSS váltás, satöbbi. Tudjuk tartani velük a sebességet, de fordulókban sokkal jobban megállunk. Kellett volna a taktikai menet, mert Desenzanótól a cél felé vitorlázva a csehek előtt voltunk. De nekünk stratégiát kellett vitorláznunk, nem foroghattunk velük, mert akkor biztosan megelőznek. Ha csinálnak öt fordulót, akkor a százötven méter előnyünk el is fogy.

Flaar 26 RR, fotó © Török Brigi

– A DSS-t tudtátok használni?
– Az északról lefelé menetben, amikor még erősen fújt, mentünk 17-18 csomókat. De a verseny fő tanulsága a számunkra az, hogy egy hatékony gyengeszeles taktikai menet megvalósításhoz újra kell osztanunk, át kell szerveznünk a munkát a hajóban.
– Lehet ezen javítani?
– Persze. A feladatelosztásunk nem egyenletes. Alapból egykezes versenyzéshez van kitalálva és szervezve minden. Átszerelhetővé kell tenni a hajót. Nem mindent csak egy-két funkciót a csapatvitorlázáshoz előrébb kell tenni, hogy a többiek hozzáférjenek.
– A Centomiglia egyre kisebb verseny?
– Amikor a rajtról készült fotókat néztem, akkor lepődtem meg igazán, milyen kevés induló volt. De nekünk jó verseny volt ezekkel az ellenfelekkel és a többiekkel körülöttünk.

Ruji

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.