Vitorlázás
Vasárnap két futammal zárult az idén csak négynapos, tehát nagyon sűrűre, a szokottnál is keményebb kihívást jelentőre szabott Kieler Woche, a legendás, 136 éves múltra visszatekintő Kiel-i Vitorláshét olimpiai osztályokra eső második szakasza. A női olimpiai egyszemélyes Laser Radial osztályban 18 nemzet 46 hajója vett részt az eseményen. Ennél sokkal nagyobb létszámú mezőnyök szoktak versenyezni az ilyen jelentős regattákon, de nyilván nem kell magyarázni, miért jöttek idén kevesebben. A kisebb létszám azonban nem jelent minőségi romlást, mert ilyenkor inkább a „töltelék” nem utazik. A nagy menők, az olimpiára készülő vagy még válogatpzó legjobb versenyzők megragadnak minden alkalmat a mostanában lehetséges kevésből, hogy láthassák, felmérhessék, hogy sikerült a szokatlan, kényszerűen izolált felkészülésük.
Érdi Mári még régebben nem találkozott a nemzetközi élmezőnnyel, hiszen az MVM SE 21 éves versenyzője sérülés miatt kihagyta a februári melbourne-i világbajnokságot. Kielben mégis mindvégig az olimpiai és világbajnok holland Bouwmeesterrel és a végül győztes, 2019-es világbajnok dán Anne-Marie Rindommal vetélkedett a dobogós helyeken.
Egyenletesen, megbízhatóan jól versenyzett. Kielben a második nap végén a 2. helyre jött fel az összetett listán, miután hat futam után ő volt az egyetlen az erős mezőnyben, aki minden alkalommal az első tízben tudott célba érni.
A harmadik napi menetei sikerültek gyengébben, ám a vasárnapi két zárófutamon a tőle megszokott módon ismét remekül vitorlázott, újra csökkentette a ponthátrányát a két világbajnokkal szemben, miközben visszaverte a 2019-es enoshimai olimpiai tesztversenyen győztes belga Emma Plesschaert támadását a dobogóért.
Érdi Mária a női Laser Radial élmezőny legfiatalabb versenyzője 3. helyen végzett a Kieler Wochén.

Érdi Mári a 2019-es olimpiai tesztversenyen – fotó: Pedro Martinez/Sailing Energy/World Sailing
– Zavarhatlak egy gratulációval?
– Köszönöm szépen.
– Nagyon jól mentél, hiszen a világ két legjobbjával voltál versenyben mindvégig, a többiek csak reménykedhettek, hogy bármelyikötöket letaszítja a dobogóról! Milyen volt a verseny?
– Nagyon kemény. Tizenegy futam négy nap alatt és a másodiktól kezdve (az négyfutamos nap volt – szerk.) végig elég erős szél fújt. Az első volt csak gyengeszeles napunk. Örülök a harmadik helynek. De azért minden alkalommal van mit tanulni. Igazából a harmadik nap volt az, amivel nem voltunk elégedettek.
– Aznapi helyeid 14., 10., 7. voltak, egyre erősebb szélben.
– A hetedik futamon elrontottam az első krajcomat, az nagyon elment. Mindenkinek volt ilyen futama, ami elcsúszott, nekem akkor jött ez. Utána az aznapi második-harmadik futamban mindkétszer felértem első ötben az első krajc végén a bójához, de aztán visszacsúsztam azokban a futamokban is. Igazából fölösleges kockázatvállalásaim voltak a második krajcokban, ami miatt elment az a nyolc pont. Hát, ezeknek nem örültünk! Szerencsére ezeket a hibáimat az utolsó két futamra sikerült kijavítanom.
– A többes szám kit jelent?
– Az edzőmmel bosszankodtunk. Sarah Winter, akivel tavaly is dolgoztam már.

– A Kieler Woche mindig érdekes verseny, de most különösen pikánssá tehette az, hogy az élmezőny legalább féléve nem találkozhatott. Mindenki kiváncsian méregette a másikat, hogy vajon hogyan, milyen minőségű felkészüléssel sikerült átvészelni a bezártság időszakát?
– Igen. Fura volt újra találkozni a vízen mindenkivel. Én már több, mint egy éve láttam utoljára a mezőnyt, mert ugye nem tudtam elmenni a februári világbajnokságra. Vannak olyanok, akik talán egyáltalán nem edzettek, de a mezőny eleje szerintem felkészült. Úgy látom, hogy hozzájuk képest is sikerült jó munkát végezni.
– Te, hogy tudtál készülni? Kivel és hol?
– Tavasszal, március-áprilisban otthon dolgoztam a klubedzőmmel, Pál Gasztonnal (MVM SE). Sok időt töltöttünk úgy, hogy én voltam egyedül vízen. Június-júliusban jöttek már a gyerekek is, úgyhogy velük edzettem.
– A gyerekek kik?
– A klubomból az ifi versenyzők. Nagyon-nagyon sokat gyakoroltuk Gasztonnal a rajtokat. Sarah-nak küldtük a videókat Új-Zélandra, és ezek alapján adott néha tippeket, hogy mit csináljunk. Aztán július végén ki tudtam utazni a Garda-tóra egy edzőtáborba az olasz válogatottal, ami jó kis bemelegítés volt a továbbiakra.
– Ezek szerint július végéig nem volt olyan edzőpartnered, aki sebességben, tudásban egyenrangú segítség lehetett volna a felkészülésben!
– Nem volt. Szerencsés helyzetben vannak a hollandok, a dánok, mert náluk erős a csapat, akik együtt tudtak készülni. De szerintem otthon kihoztuk a maximumot a lehetőségeinkből a gyerekekkel és Gasztonnal. Jó volt a Garda-tavon is, de ezután kezdődött a komolyabb munka. Sarah el tudott jönni Új-Zélandról. Vele kezdtünk el egy edzés blokkot a dánokkal, a svédekkel és a németekkel. Volt egy edzőtáborunk Koppenhágában, utána pedig egy Svédországban. Mindkettőt edzőversennyel zártuk. Nagyon hasznosak voltak azok a hetek.

A Kieler Woche női Laser Radial győztese Anne-Marie Rindom (DEN) . foto: www.segel-bilder.de
– Ezeken nyilván ott voltak a legjobbak, például a dánoktól a most Kielben végül győztes Anne-Marie Rindom. Neki azért vannak társai, nem ifikkel készül. Mégis segítséget jelentesz neki? Nem tartanak attól, hogy csak egy erős ellenfelet hoznak fel a legjobbjuk nyakára?
– Anne-Marie edzőpartnerei persze sokkal magasabb szinten vannak, mint otthon a magyarok, viszont hozzá képest ők is gyengék, könnyen nyeri az edzőfutamokat. Szerintem örültek, hogy ott voltam. Mondta is az edzője, jó, hogy kihívást jelentek Anne-Marie-nek!
– Mik a terveid idénre a korlátozott vagy megnehezített utazási lehetőségek mellett?
– Nekünk még következik az Európa-bajnokság októberben (9-16.) Lengyelországban, Gdanskban.
– Ajaj, az se sokkal jobb, mint Gdynia! Zsombiéknak kemény volt az EB a szél szempontjából, plusz már akkor is hideg volt. Régen én is sokat fáztam arrafelé, és ehhez képest a ti versenyetek még októberben lesz!

Kieler Woche 2020 – Érdi Mári – Fotó: www.segel-bilder.de
– Hú, mindenki ezt mondja! Nagyon hideg lesz, előre félünk ettől. Már Kielben is hideg volt. Na, mindegy, ez van. Innen Kielből egyenesen oda utazunk. Én ott is maradok az Európa-bajnokságig. Hazamenni nem nagyon lehet, meg amúgy is be volt tervezve egy edzőtábor. Négy-öt napra mentem volna haza az EB előtt, de a jelen helyzetben úgy döntöttem, hogy inkább kinn maradok végig.
– Köszönöm a beszélgetést. Figyelünk és persze nagyon drukkolunk neked!
Ruji
Részletes Kieler Woche eredménylista ITT
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.