Vitorlázás
Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a három hetes, programokkal, érdekességekkel, szinte fesztivál hangulatot idéző rendezvény, ami a világ legnehezebb vitorlásversenyéről, az „óceánok Everestjéről”, a Vendée Globe-ról szól.
pontosan 10 órakor Yves Auvinet, a SAEM Vendée elnöke, Bruno Retailleau, a Loire Régió elnöke, Didier Gallot Les Sables d’Olonne polgármestere, valamint Pascal Cadorel a fő támogató, Sodebo kommunikációs vezetője vezette fel a nyitó ceremóniát. Az eseményt több ezren követték figyelemmel. A hivatalos program végén valamennyi skipper személyesen, a hajóján fogadta és köszöntötte a magas rangú vendégeket, és a rangos francia és nemzetközi média társaságokat.

A verseny faluja minden eddiginél több látványosságot kínál a látogatóknak. A technológiai újításoktól az interaktív installációkon át megismerkedhetünk a skipperekkel, csapataikkal, szponzoraikkal, a verseny valamennyi jellegzetességével, sőt, megtekinthető egy valódi IMOCA 60-as hajó is (Dee Caffari 2008-as Aviva nevű versenyyachtja).
A versenyfaluban külön épület fogadja a világ valamennyi szegletéből érkező több, mint 1.200 újságírót. Mintegy 300 nemzetközi média társaság regisztrálta magát a rendezvényre. Számtalan étterem és kiszolgáló egység biztosítja a naponta több ezer látogató kényelmét. A rajt előtti utólsó napokon közel félmillió látogatóra számít a rendezőség.
ahol az utolsó két napot kivéve minden látogatónak lehetősége van végigsétálni és közvetlen közelről tanulmányozni a hajókat. Az igazi hősöknek számító szkipperekre is sokan vadásznak, mindenki élesre töltött kamerákkal sétál, már a kezdeti szakadó esős napon is, hogy egy-egy pillanatra megfigyelhessék az előkészületek, bepakolások utolsó pillanatait.
Az idén újdonság az úgynevezett „Mixed Zone”, ahol a legendás Yves Parlier hajója mellett a Vendee Globe történetére legnagyobb hatással lévő versenyzőkkel találkozhatunk.
„A verseny minden vendée-i polgár életének részévé vált, ezért most minden lehetőséget biztosítunk vendégeink számára, hogy a Vendée Globe-ról maradandó élménnyel távozzanak”– hangsúlyozta Yves Auginet.
A nyitónap esős időjárása ellenére Jacques Caraës, aki maga is óceáni és földkerülő csapat-vitorlázóként is ismert, a VG verseny igazgatója, valamennyi versenyzőt bemutatta hajójukon a vendégeknek, meyl egyben élő televíziós közvetítés volt. Egyúttal a skippereknek is azonnali lehetőségük adódott, hogy az első benyomásukat kifejezzék a rendezőség felé, mielőtt a szokások közös fotóra összegyűltek. Bruno Retailleau kiemelte a Vendée Globe szellemiségét, azaz, „ahol akarat van, ott út is található”.
Didier Gallot polgármester örömének adott hangot, hogy ilyen sok ezer embert vonz ez a verseny, ezáltal ilyen sokan látogatnak el Les Sables d’Ollone-ba. A Sodebo részéről felszólaló Pascal Cadorel felidézte, hogy cégük 2004 óta hivatalos szponzora a versenynek. A szervezők külön kiemelték, hogy az idén a biztonságra is rendkívüli figyelmet fordítottak.

Alex Thomson (Hugo Boss – GB): „Véleményem szerint a versenyzők 30 %-a képes arra az idei versenyen, hogy a pódiumon végezhessen.”
Rich Wilson (Great American IV – USA): „Ki kell hogy élvezzük a látogatók mérhetetlen szeretetét és támogatását a elkövetkezendő hetekben. Emlékszem, a 2008-as indulásom előtt mindenki hihetetlenül barátságos volt velem és valamennyi csapattagunkkal.”
Conrad Colman (100% Natural Energy – NZL): „ A hajóm fel van készítve a versenyre, biztos vagyok benne, hogy visszatérünk Les Sables d’ Olonne-ba. Még az is lehet, hogy a korábbi generációs hajókból többen futnak majd be a célba, mint az újak közül.”
Kojiro Shiraishi (Spirit of Yukoh – JAP): „ Az a fő célom, hogy a vitorlázást minél népszerűbbé tegyem Japánban. Remélem, minél többen kedvet kapnak a Vendée Globe-hoz hazámból.”
Bertrand de Broc (MACSF – FR): „ A hajót nagyon fontos tökéletesen felkészíteni a versenyre, de a legmeghatározóbb tényező továbbra is a skipper marad.”
Skipper briefing – amiből több is volt már a Barcelona World Race óta, és lesz is a rajtig még … ezek a kormányos értekezletek többnyire zárt ajtók mögött zajlanak, skippereknek kötelező és a legfontosabb versenyszabály pontokról, esetleges változásokról, szakmai összefüggésekről, időjárás előrejelzési adatforgalomról, hajó- és hajós biztonságról, biztonságtechnikáról, a hajók hajósok egészségügyi kommunikációjáról és még sok-sok egyéb tennivalóról szólnak. Minek és hogy kell megfelelni, hogy jelenhet meg vizuálisan és a szigorú szakmai kritériumok szerint a hajó és hajós a versenyen és ha nem – milyen büntetési tételekkel kell skippernek számolni – nemcsak pont- vagy időlevonást, de súlyos pénzbüntetéseket is tartalmaz a versenyszabály idevonatkozó paragrafusa. Mindenki igyekszik a legjobban megfelelni, de minden hajósnak komoly listája van az elvégzendő feladatokról.
Fa Nándor és a Spirit of Hungary is felkészül az időjáráselőrejelzést szolgáltató cég új szoftverének használatára, amely nem lecseréli, hanem kiegészítí az eddig használt navigációs szoftver garnitúrát. Tréning és tesztmód előzi meg a nagy értékű szoftverek és szolgáltatókhoz kapcsolódó szerződés kötéseket. Ma a SQUID nevű belga cég szakemberei, programfejlesztői keresték fel a Spirit of Hungary-t!

Szöveg: Mérei Tamás írása a VG hivatalos információk alapján / Spirit of Hungary
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.