heti-idojaras-valtozekony-oktober-meteorologia-balaton-vitorlazas-hajozashu

Heti időjárás: változékony október

Kedden még több helyen mérhetünk 20 fokot, szerdától aztán visszaesik a hőmérséklet.


Kedden

északkeleten, északon nagyrészt erősen felhős, párás idő várható, míg az ország többi részén változóan felhős, napos idő várható estig. Estétől aztán nyugat felől esőfehők érkeznek, és a Dunántúlon már eső is kialakul. A déli szél többfelé megélénkül, a nyugati területeken meg is erősödik. A csúcshőmérséklet ÉK-en 11 és 16, máshol 17 és 22 fok között alakul – délnyugaton lehet a legmelegebb.

Szerdán

hidegfront érkezik, melynek hatására eleinte borult lesz az ég, és reggel többfelé valószínű eső, zápor. Délelőtt aztán észak felől szakadozik a felhőzet, egyre kevesebb helyen fordul elő csapadék, délután már inkább csak futó záporok alakulnak ki. A szél északira fordul és megerősödik. 14-15 fok köré gyengül a felmelegedés.

Csütörtökön

változóan felhős időre van kilátás, főleg a középső tájakon lehet rétegfelhős az ég. Mérséklődik a légmozgás, csapadék már csak elvétve alakul ki. Tovább hűl a levegő: délután már csak 8 és 13 fok közötti értékekre számíthatunk.

Pénteken

kitisztul a levegő, sok napsütés valószínű. Eső nem várható. Reggelre általában 0 és +5 fok közé süllyed a hőmérséklet, de néhol 2 méters magasságban is fagyhat. Délután 12 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szombaton

egy újabb hidegfront hatására átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és a nap első felében többfelé, később már csak elszórtan várható eső, zápor. Az ÉNy-i szél nagy területen lesz erős, néhol viharos.

Vasárnap

marad a szeles, gyakran erősen felhős idő, de inkább már csak futó záporok fordulnak elő. 10 és 15 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők. – írja a köpönyeg.hu

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.