Vitorlázás
December 15-én Párizsban rendezték a hagyományos Mirabaud Yacht Racing Image fotópályázat díjkiosztó ünnepségét. A profi vitorlás fotósok legelismertebb vetélkedőjére 24 nemzet 126 pályázója küldte el képeit a világ minden szegletéből. A nemzetközi zsűri – Jo Aleh (NZL), Gilles Martin-Raget (FRA), Glenn Ashby (AUS), Nicolas Mirabaud (SUI) and Anne-Cécile Turner (FRA) – nem akárkik a nemzetközi vitorlás fotózás világában.
Ők választották Gémesi Jóka képét (címlapképünk) is a legjobb 20 alkotás közé!
Ezután az interneten a közönség is szavazhatott a képekre. Több, mint 15 ezer voks érkezett és az emberek által kiválasztott húsz legjobb közé került Török Brigi lejjebb látható képe is!
Nem utolsó sorban ők is beválasztották Gémesi Jókát a szerintük legjobb húsz közé. Mondhatjuk tehát, hogy a fotó, amelyen Jóka lányát, Normát láthatjuk Optimistben, egyszerre kapott művészi és népszerű minősítést. A két választásban húsz közé került fotós közül csak négyen kerültek fel mindkét listára! (A listák a képek után olvashatók)
Korábban is értek már el sikereket magyar fotósok a Mirabaud Yacht Racing Images pályázaton a közönség által kiválasztott legjobbak között. 2016-ban Kollmann András lett 4., Gémesi Jóka pedig 5. helyezett a közönségkedvencek között. 2017-ben előválogatás után Cserta Gábor és Kovács Zita került be a közönség által kiválasztható képek közé és Kovács Zita győzött. 2018-ban pedig a közönség szerinti legjobb fotót azévben Török Brigi készítette.
Szubjektíven – az akkori magyar fotók mind kenterbe vernék a mostani közönségdíjas képet…
A neves szakemberekből alkotott zsűri kiválasztotta a legjobb húszból a fődíjra érdemes képet, illetve a 2. és 3. helyezettet. Az internetes szavazás eredménye, a közönség által választott legjobb kép pedig megmutatta…, hogy milyen népszerű vitorlázó az óceáni versenyzéstől idén visszavonult Alex Thomson.
Ruji

A zsűri által fődíjjal jutalmazott képen: Jeremie Beyou az Imoca 60 „Charal” fedélzetén a 13. Vendée Globe-on a célba futás napján – Fotó: LOIC VENANCE / AFP

A közönségdíjas kép: A Hugo Boss a Fastnet-sziklánál A Rolex Fastnet Race-en – Fotó: Patrick Cody

A Raffica – Közönség top 20-as díjazott kép – fotó: Török Brigi

Az Optimistben: Gémesi Norma – a fotós bizonyára kedvenc modellje – Top 20 mindkét listán – Fotó: Gémesi Jóka

A 2. helyezést elnyert képen Swan 50-esek a Swan Nations Trophy veresenyen – Fotó: Martina Orsini

3. helyezett kép: Spi levétel egy J105 fedélzetén, Lisa Yuen – Fotó: Daniel Forster

Pro Sailing tour – Fotó: Robin Cristol

AC75 Emirates Team New Zealand orraesés – Fotó: Dylan Clark

33. Trofeo Mariperman – Fotó: Roberto Celi

16ft Skiff Club Championship – Fotó: Michael Chittenden

AC75 ETNZ – Fotó: Ricky Wilson

Fotó: Loris Pozzetto

Fotó: Marina Semenova

PRO yachting fun race – Fotó: Valerij Iszajenko

Fotó: Eike Schurr

Fotó: Mauro Melandri

A Hanuman J-yacht – Fotó: Rod Harris

RORC Vice Admirals Cup 2021 – Fotó. James Tomlinson

Monaco Classic Week 2021 – Fotó: Francesco Ferri

ILCA U21 VB – Fotó: Robert Hajduk

Fotó: Benjamin Sellier
Mirabaud Yacht Racing Image díjazottak:
(ábécé sorrendben)
Celi Roberto (ITA)
Chittenden Michael (NZL)
Christol Robin (FRA)
Clarke Dylan (AUS)
Cloutier Stephen (USA
Ferri Francesco (ITA)
Forster Daniel (SUI
Gémesi Jóka (HUN)
Hajduk Robert (POL)
Harris Rod (USA)
Isaenko Valery (RUS)
Melandri Mauro (ITA)
Orsini Martina (ITA)
Pozzetto Loris (ITA)
Schurr Eike (GER)
Sellier Benjamin (FRA)
Semenova Marina (RUS
Tomlinson James (GBR)
Venance Loïc (FRA)
Wilson Ricky (NZL)
Altham Georgiana (GBR)
Bonin Christian (CAN)
Breschi Christophe (FRA)
Celi Roberto (ITA)
Champy-McLean Alexander (FRA)
Condy Patrick (FRA)
Contin Pierrick (FRA)
Czepulkowski Rafal (POL)
D’Enquin Jean-Baptiste (FRA)
Donatiello Marco (ITA)
Gémesi Jóka (HUN)
Green Sharon (USA)
Lebec Gauthier (FRA)
Makhanov Anton (RUS)
Sarma Olga (RUS)
Tesei Giovanni (ITA)
Tomlinson James (GBR)
Tomlinson Rick (GBR)
Török Brigi (HUN)
Wilson Ricky (NZL)
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.