Vitorlázás
December 26-án helyi idő szerint 13 órakor (magyar időben hajnali 3 órakor) a Sydney-öbölben 85 hajó rajtolt el a 2021-es, a 76. Rolex Sydney Hobart Yacht Race 628 tengeri mérföldes távjára. Futtatott menet után az öböl kijárata után fordulhattak a hajók dél felé és az időjárás-előrejelzéseknek megfelelően azonnal erős és erősödő dél-délnyugati szélben kemény hullámzásban kezdtek cirkálni. A szél és a hullámzás délután és este is egyre durvult, így sorra szakadnak a felszerelések és állnak ki a hajók. Sajnos köztük van az URM Maxi 72-es, amelyen Ormándlaki Áron is tagja a legénységnek.
A rajt utáni futatott menetben hamar az élre álltak a leggyorsabb 100 lábasok. Élen a legesélyesebbnek tartott LawConnect ért a nyílt tengerre és a rajt után 10 órával is vezeti a mezőnyt. Nyomában a Black Jack és a Scallywag.

Rajt után a mezőnyt a 100 lábasok vezetik ki a Sydney-öbölből
Roniék az URM-mel nagyszerűen hajtottak, amíg tudtak. Az első tízben kezdték a dél felé krajcolást és egyre jöttek fel. Öt órával a rajt után a három 100-ason kívül csak a Stefan Racing nevű Botin 80-as vitorlázott előttük. Ez a hajó az egykori igen sikeres Beau Geste, amelynek jelenleg az egyik társtulajdonosa és szkippere Sam Worthington, a verseny egyik nagymenője, aki most huszonnyolcadik alkalommal vitorlázik a pályán.
Az URM csapata 5 és fél óra menet után kényszerült visszafordulni Sydney felé, miután a 30-35 csomós szélben cirkálás közben kettéhasadt a nagyvitorlájuk.
Több más összetett győzelemre esélyes is kiesett. Sean Langman 69 lábas hajóján a Moneypenny-n a forstág szakadt el, a Blink Béneteau 40-esen az URM-hez hasonlóan a grósz szakadt szét. Kiállt a Tattersall’s Cupra esélyesnek tartott hajók közül a Mako Sydney 40-es is, egyelőre még nem ismert okból.

Az élen a LawConnect Maxi 100-as vitorlázik
Christian Beck az élen vitorlázó LawConnect szkippere így írta le a verseny aktuális körülményeit: „Meglehetősen nyomorúságos idekinn. Sőt, borzasztó. Éppen a lejáróban fedezékben veszem fel a vizes kabátomat. Ha kinézek, semmit sem látni.” – mondta öt és fél órával a rajt után, körülbelül akkor, amikor az URM elvesztette a grószát. – „Körülbelül 3 mérfölddel vagyunk a Black Jack előtt, akik most először takkolnak a part felé. A Scallywag is fogott rajtunk némi távolságot. Azt nem mondhatom, hogy élveznénk a menetet, de elégedettek vagyunk a pozíciónkkal.”
Ha a szél nem enyhül – márpedig várhatóan nem fog – akkor a hajósok még keményebb próbatétel elé néznek a Bass Staritre érve. Az Új-Zéland és Tasmánia közötti átjáró magasságában ugyanis erős tengeráramlás van a széllel szemben, ami különösen magassá és meredekké teszi a hullámokat. Még sok technikai hiba és kiállás várható.

Archív kép: Brindabella a Bass Straiten – fotó Carlo Borlenghi
A verseny a maga 628 tengeri mérföldes távjával egy offshore sprint, nyílt tengeri rohanás. A csapattagoknak kinn kell ülniük a hajó oldalán, nyelve a vizet, bírva a hullámvasutazást, hogy minél jobban segítsék a hajó egyensúlyát és ezzel a sebességét. Aki lazít, lemarad.
Ruji
A verseny honlapján a nyomkövetős térkép ITT található.
A rajtról adott másfél órás élő közvetítés felvétele ITT látható.

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.