Vitorlázás
Telefonon értük el Márit, és kértük, hogy pár szóban meséljen a felkészülésről, és a Világkupa futamokról:
Negyedik helyen végeztem a Világkupa Döntőn, nagyon nagyon örülök neki.
Többször is volt hogy vezettem a futamok közben, és egy futamot sikerült is megnyernem. Látszódott a sebességemen, hogy nagy szélben a kreuz szakaszokon nagyon nagyon sokat fejlődött, és ez volt a cél az elmúlt két hónapban, ezen dolgoztunk az edzőmmel Laurával.
Ez a negyedik hely tényleg nagyon fantasztikus , az volt a célom igazából, hogy az első tízben legyek benne. Az első nap után a 11. helyen álltam – eléggé csalódott voltam emiatt. Második napon sikerült egy futamot megnyernem és egy negyedik helyet menni, nagyon jó napom volt, még az olimpiai bajnok Marit Bouwmeester sem tudott lerázni. – mondta Mári kérdésünkre.
Mári még elmondta, hogy nagyon hasznos volt az elmúlt két hónap és
nem hiába edzettem szét magamat”
Voltak napok amikor nagyon nagyon fáradt voltam, és semmi kedvem sem volt az edzéshez, de megérte a szenvedés és megérte minden perc munka amit beletettem a felkészülésbe.
Mári már Új Zélandon van, mivel december 16-án kezdődik az Ifjúsági Világbajnokság ahol címvédőként áll a rajtvonalhoz.
Természetesen folyamatosan beszámolunk a Világbajnoki futamokról.

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.